ItthonOtthonVan.hu

Ma 2012. május 17., csütörtök, Paszkál napja van.

Rovatok

Régiók

Mesélő kódexek

Megjelent: Itthon Otthon van, 2011. április
A zirci apátság kincsei címmel április elsején különleges tárlat nyílt az apátság épületében, az Országos Széchényi Könyvtár Reguly Antal Műemlékkönyvtárában. A kiállításon szereplő kódexeket, újkori kéziratokat eddig még nem láthatta a közönség.

A tárlat a monostor és a könyvtára történetét dolgozza fel az újraalapítástól a XIX. század közepéig. A korszakhatárokat indokolja, hogy a ma az apátsághoz tartozó kódexek, ősnyomtatványok, legrégebbi miseruhák és kelyhek nagy része ekkor került Zircre, a középkori kincsek ugyanis a XVI–XVII. század folyamán szétszóródtak, megsemmisültek. A XVIII. században a török kiűzése után a sziléziai Heinrichauból érkeztek szerzetesek, s velük együtt az első könyvek a Bakony szívébe. Az 1814-től önálló zirci apátság új feladatként részt vállalt a középiskolai oktatásból, s ez szükségessé tette a bibliotéka nagyarányú fejlesztését. A vásárlások során ügyeltek az értékmentésre is, így került Zirc tulajdonába tíz kódex. Az állomány bővülése megkövetelte, a ciszterci rend jó gazdálkodása pedig lehetővé tette a reprezentatív könyvtárterem megépítését. A gyönyörű intarziás berendezéséről híressé vált termet 1857-ben adták át, amely meghatározza kiállításunk záró évszámát.
A kiállított könyvek 1950 után az Országos Széchényi Könyvtárba kerültek, ma is ott őrzik őket. A kódexek közül a legjelentősebb a XV. század második felében készült latin nyelvű példány, amely Johannes Herolt prédikációit és egy bestiáriumot tartalmaz. A kódexet az egyik dél-magyarországi kolostorban magyar és horvát nyelvű glosszákkal, azaz megjegyzésekkel látták el. Húsz magyar szót tartalmaz, s így nyelvemléknek számít „Zirci glosszák” elnevezéssel. Láthatók még a könyvtár legértékesebb ősnyomtatványai és antikvái is. A miseruhákat és a kelyheket a ciszterci rend kölcsönözte a kiállítás rendezőinek. Megtekinthető június 26-ig.

Szálláskereső
Keresés

Régió

Akció típusa

Hirdetés

© 2004–2012 G-Mentor Kft. | Médiaajánlat | Impresszum