
Egyre több bringás kerekedik fel, hogy drótszamara hátáról megcsodálja e vadregényes vidéket. Nem véletlenül… Magyarország második legnagyobb tava ugyanis 2007 óta körbekerékpározható.
A bringások jó minőségű, aszfaltburkolattal ellátott kerékpárutak mellett a régió kis forgalmú közútjain is biztonságosan haladhatnak, a folyón négy kompon is átkelhetnek. A Tisza-tavat két-három méter magas gát veszi körül, amely természetes kilátóként szolgál a gyönyörű tájra: a tóra, a szigetekre, az ártéri erdőkre. Itt vezet végig az Eurovelo 11 nemzetközi kerékpárút is, amely Norvégiától Görögországig szeli át Európát.
A hamisítatlan alföldi vidéken tett 70–170 kilométer hosszú túrákon mindössze egy méter szintkülönbséggel kell megbirkózni, így az amatőrök komolyabb felkészülés nélkül is felejthetetlen élményhez juthatnak.
A kerékpáros körtúrákat tetszés szerint vízi kirándulással is kombinálhatjuk, ebben segítenek a Tisza-tavi túraközpontok. Ha valaki nem ragaszkodik a saját kerékpárjához, a bérelt biciklit bármely túraközpont-kikötőnél vízi járműre válthatja. Útközben érdemes megállni egy finom halászlére, bejárni Tiszafüred-Örvényen a Tiszavirág ártéri sétautat vagy a Tisza-tavi vízi sétányt. Az útvonal megtervezéséhez hasznos segítőtárs a Kerékpáros túrák a Tisza-tavi régióban című kiadvány, amely a 44 kijelölt túraútvonal (1200 kilométer) mellett a látnivalókat, programlehetőségeket is tartalmazza, és a www.tiszatoinfo.hu oldalról is letölthető.