
Az idén 9. alkalommal rendezi meg Kőszegen a Natúrpark ízei – Orsolya-napi vásárt a Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház az Írottkő Natúrparkért Egyesület segítségével. A rendezvényen kirakodóvásárt tartanak a natúrpark 16 településének kézművesei: borászok, méhészek, virágkötők, fafaragók, gyöngyfűzők, fazekasok, csuhébáb- és terményjáték-készítők, tojásfestők, szalmafonók, az érdeklődők pedig kóstolhatnak, vásárolhatnak.
A rendezvényen évek óta megjelennek a helyi civil szervezetek is, a rendezvény ideje alatt pedig a város és környéke művészeti együttesei kulturális műsorral szórakoztatják az érdeklődőket. 2005 óta a helyi német és horvát kisebbségek étel- és süteménykülönlegességeivel szerepelnek a rendezvényen. A szervezők meghívására kiállítók érkeznek a Geschriebenstein Natúrpark településeiről, de érkeznek kézművesek az ország más területeiről is. A Jurisics-vár történelmi falai között egyedi hangulatú a vásári kirakodás, kóstoltatás, az ízek, illatok kavalkádja.
A rendezvény ideje alatt Ízek az Alpokaljáról címmel sütemény- és lekvárversenyt hirdetnek a szervezők, a helyi civil szervezetek pedig főzőversenyen mutathatják be főzőtudományukat. A helyi éttermek, cukrászdák egy része szintén csatlakozik a rendezvényhez, hiszen speciális, a vidék jellegzetes terményeinek felhasználásával készült ételeket kínálnak a betérő vendégeknek, akik gesztenyével, sütőtökkel, mézzel készült ínyenc falatokat kóstolhatnak. Minden érdeklődőt, látogatót, résztvevőt sok szeretettel várnak a rendezők!
További információ: www.koszeg.hu
A fesztivál 2009-ben elnyerte a Jó minősítésű gasztronómiai fesztivál címet!