ItthonOtthonVan.hu

Ma 2012. május 17., csütörtök, Paszkál napja van.

Rovatok

Régiók

Vendéglátás ízzel-lélekkel

Megjelent: Itthon Otthon Van, 2010. október

Október 29. és november 8. között, az iskolai őszi szünet idején kedvezményekkel csábítanak a magyar vidék szépségeinek felfedezésére a szálláshelyek és a különféle programhelyszínek. A „Hazajáró héten” szélesre tárja kapuit Nádasy Erika egerszalóki vendégháza is. Az egri Gárdonyi Géza Színház Prima-díjas művésznőjének szenvedélye a vendéglátás.


– Színésznő és falusi vendéglátó – nem szokványos párosítás…

 

– Világéletemben színésznőnek készültem, mellette azonban mindig kacérkodtam a vendéglátás gondolatával is. Érettségi után például három hónapra beálltam felszolgálótanoncnak egy első osztályú presszóba. Színészi pályámon aztán jött egy hullámvölgy, ekkor kitaláltam, hogy megpróbálkozom a vendéglátással. Béreltem kockás terítős kisvendéglőt, kocsmát, panziót… Végül mégis visszatértem a „rendes kerékvágásba”, mert rájöttem, egyszerre két lovat képtelenség megülni. Amikor kiköltöztünk Egerből Egerszalókra, megpróbáltunk vendéglőt nyitni, de nem jártunk sikerrel. Örököltünk viszont egy házat, amellyel nem igazán akartunk mit kezdeni, ám eladni sem tudtuk. Ekkor jött a vendégház ötlete.

 

– Vendégháza több mint szálláshely. Rendszeresen főz a vendégeinek, az elmúlt nyáron pedig Papsajt-estek színesítették az estéket.

 

– A színész nem nyugszik, főzni pedig mindig is imádtam. Még amikor a vendéglőt terveztük, részben bizonyítási vágytól hajtva, részben dacból, szakácsképesítést is szereztem. Aztán megnyitottuk a vendégházunkat, de nem akartunk belenyugodni, hogy ebbe a gyönyörű kis faluba a legtöbb vendég épp csak aludni vagy fürödni érkezik. Építtettünk egy kemencét az udvaron, és elkezdtük programokat szervezni.

 

Az idei nyár katasztrofálisan indult. Júniusban szinte mindig esett, nem jöttek a vendégek, és rettentően unatkoztunk, ekkor találtuk ki a Papsajt-esteket. Igazi családias történet ez a kis színház, a falusi vendégasztal keretein belül. Kedves kollégáim, Kelemen Csaba, Horváth Ferenc, az Adáshiba Színjátszócsoport és mindenki, akinek volt előadnivalója, elhozta hozzánk. Én is bemutattam a Piaf-estemet. Minden előadáshoz hozzá illő vacsorát tálaltam, Piafhoz például francia menüt, a Villon-esthez sörben sült csülköt. Már tervezzük a folytatást.

 

– Milyen ételeket főz szívesen? Törekszik arra, hogy a helyi gasztronómiai hagyományokat is felélessze az asztalon?

 

– Elsősorban nem helyi specialitásokban gondolkodom, azt viszont nagyon fontosnak tartom, hogy természetes és hagyományos alapanyagokból főzzek. Nem vásárolok nagy tételben termelt „műanyag” zöldséget, gyümölcsöt, csirkét, csak olyat, amelyik a kertből jön. Kedves ismerős termelőmmel mindig megbeszélem, hogy milyen alapanyagokat hozzon nekem. Csirkét magam is nevelek. Nagyon jól élnek itt, az egész udvar szinte az övék, csak a kutyussal osztoznak. Eleinte még a falusiak is kinevettek a baromfitartás miatt, hiszen jóval olcsóbb a hipermarketben megvenni a konyhakész árut, és télen-nyáron napi kötöttséggel jár. Ennek viszont jó íze van! Éppen az rotyog a fazékban most is, isteni illata van…

 

– A fürdő és a híres „sódomb” mellett milyen felfedezésre váró értékek és programlehetőségek várják a turistákat Egerszalókon és környékén?

 

– Jobbnál jobb borászokkal büszkélkedhetünk, a borbarátok gyalog is eljuthatnak az egyik pincészettől a másikig. Igazi különlegesség a barlanglakások utcája – a felújított, hagyományos bútorokkal berendezett skanzent szeptember közepén adták át. Van egy kaptárkövünk is, amelyet Betyárbújónak nevez a népnyelv. Ennek a történetét most szándékosan nem mesélem el, mert remélem, az olvasók közül sokan kedvet kapnak ahhoz, hogy itt a helyszínen nyomozzák ki. A falu mellett szép horgásztó is található, s a környéken biciklis és gyalogos túraútvonalakból sincs hiány. Eger mind-össze hét kilométer innen, fantasztikus látnivalóit aligha kell bemutatnom. Szilvásváradot szintén egyszerűen nem lehet megunni. Érdemes megnézni a siroki várat, kirándulni Recskre, az emlékhelyre... Nem véletlen, hogy oly sok a visszatérő vendég nálunk, hiszen egy alkalommal nem is lehet ennyi szépséget felfedezni és befogadni.

 

Kőrösi Katalin

Szálláskereső
Keresés

Régió

Akció típusa

Hirdetés

© 2004–2012 G-Mentor Kft. | Médiaajánlat | Impresszum