
Anyári fesztiválok sorát, immár tizenkét éve, a Szőregi rózsaünnep nyitja. A hajdan önálló települést méltán emlegetik „a rózsa hazájaként”, hiszen lakóinak körében a gyönyörű, illatos virágok termesztése nagy múltra tekint vissza. Június 24–26. között Szőreg ismét virágba borul: mintegy egymillió (!) szál rózsát használnak a díszítéshez. A leglátványosabb esemény a karneváli felvonulás, de kiderül az is, hogy ki lesz a rózsakirálynő. A fantasztikus hangulatú fesztivált koncertek, színpadi produkciók, kiállítások teszik még színesebbé, és érdemes felkeresni a helyi Rózsamúzeumot is.
Július elsején a Dóm téren felgördül a képzeletbeli függöny, s kezdetét veszi a Szegedi Szabadtéri Játékok 80. évada. A nyitó előadás a magyar színházi élet ünnepének ígérkezik, hiszen Az ember tragédiáját tűzik műsorra Vidnyánszky Attila rendezésében. A főszerepeket Ónodi Eszter, Rátóti Zoltán és Trill Zsolt (Úr) alakítja. A debreceni és beregszászi színházak művészei mellett olyan „ikonok” is fellépnek, mint Cserhalmi György, Blaskó Péter vagy Földes László Hobo. A következő bemutató Lehár Ferenc A víg özvegy című operettje lesz, majd a Carment láthatjuk-hallhatjuk, augusztusban pedig a Valahol Európában című musical zárja a fesztivált. Az Újszegedi Színpadon a Popeye című zenés játékot, valamint két egyfelvonásos operát (Gianni Scicchi, Mario és a varázsló) tekinthetünk meg.
Vizes élmények mindenkinek
Legyen bármilyen forró is a nyár, vagy épp ellenkezőleg: Szeged fürdői mindenkor frissítő csobbanásra csábítanak. A belvárosban található Anna gyógy-, termál- és élményfürdő a tradicionális szegedi fürdőélet központja. A vadonatúj Napfényfürdő Aquapolisban minden együtt van a felhőtlen szórakozáshoz: hatalmas medencék, élményelemek sokasága, szédítő óriáscsúszdák. Mindemellett 28 ágyas nappali kórház várja a gyógyulni vágyókat. A kiskundorozsmai Sziksósfürdő kellemes, ligetes környezetben nyújt teljes kikapcsolódást.