ItthonOtthonVan.hu

Amindenkori igazodási pont a kisfia, legyen szó akár munkáról, akár pihenésről, utazásról. Mi inkább ez utóbbiról beszélgettünk a budapesti Katona József Színház művésznőjével, aki az interjú helyszínére lazán, sportosan, biciklivel érkezett.

– A városi közlekedésben gyakran „nyergel át” kerékpárra?
– Amióta öt évvel ezelőtt Budáról visszaköltöztünk Pestre, tavasztól őszig rendszeresen biciklivel közlekedem. Gyorsabban és egyszerűbben eljutok a színházhoz, nem őrlöm fel az idegeimet, hogy találok-e parkolóhelyet. Beszereztem a kellő védőfelszerelést, szerencsére nem is volt komolyabb balesetem. Egyszer estem el, az idén februárban, de az öt év alatt, azt hiszem, ez talán nem is olyan vészesen rossz arány.

– Budapesten kívül is szívesen biciklizik?
– Csak a Balatonon. Mivel a biciklizés nálam nagyjából egy idős a kisfiammal, eddig csak óvatosan túrázgattunk a gyereküléssel a hátunk mögött. Országútra egyelőre nem szeretnénk kimenni, de a családi nyaralónkból gyakran kiruccanunk a „kertek alatt”.

– Milyen emlékek fűzik a Balatonhoz?
– A gyerekkori nyarakat nagyon élveztem. Emlékszem, édesapám egyszer két hétre kölcsönkapott egy szupernyolcas kamerát. A felvételek ma is megvannak, de már szinte idillinek tűnnek. A suhogó nádasban egy kislány, aki én vagyok, piros pöttyös labdát dobál a szüleinek, szinte sehol egy ház… Ez már a múlté, hiszen hatalmas építkezések, beruházások zajlottak, ami egyfelől fontos, de az én nosztalgikus énemhez a mai környék annyira nem áll közel. Nekem egy kicsit sok a nyüzsgés, a tömeg. Azt viszont el kell ismerni, hogy egyre több a jó program, a fesztivál, amivel kellemesen telik az idő.

– Ha éppen nem a Balatonon pihennek, az ország mely tájai felé veszik az irányt?
– Az utóbbi időben nagyon rákaptunk a „wellneszezés” ízére, s úgy látom, ezzel nem vagyunk egyedül honfitársaink között. Sorra fedeztük fel a hazai wellness-szállodákat, s a tapolcai Pelion Hotelt nagyon megszerettük, ma már szinte törzsvendégnek számítunk ott. A szálloda gyógybarlangra épült, ez egészen fantasztikus és különleges dolog. Lifttel pillanatok alatt leérünk a föld alá. A barlang levegője kiváló a légzőszervi megbetegedésekre, tisztítja a tüdőt, amire nagy szükségem is van, hiszen a színház vagy a filmgyár nem éppen pormentes környezet. Aztán pedig vissza a liftbe, és egy-két percen belül ott vagyunk a medencénél. Ez nagyon szuper! De a város, Tapolca is csodálatos! A tavak, a vízimalom… Néhány évvel ezelőtt jártam ott először, szinte nem is akartam hinni a szememnek. A Balaton is teljesen más gyönyörűséges arcát mutatja arrafelé.

– Szoktak túrázni is a környéken?
– A kisfiammal ennek igazán csak most jön el az ideje. A férjemmel épp az elmúlt napokban vetődött fel bennünk, hogy már hosszabb erdei sétával, kirándulással is próbálkozhatnánk. Szerintem ugyanaz történik majd vele is, mint velem annak idején: először Budapest környékét fedezzük fel, a Pilist, a Rám-szakadékot, a Dunakanyart. Ötéves kisfiúval még lassan halad az ember, neki a Margitsziget vagy a Normafa is telis-tele van élményekkel.

– Az állatkertről, gondolom, nem is beszélve…
– Hát igen, azt nagyon szereti, minden formában! Legutóbb a Tropicariumban jártunk, mert éppen „halas” korszakát éli. De csodákat hallottam a nyíregyházi állatkertről, a nemrég átadott Óceanáriumról is. Fantasztikus, hatalmas, őserdei világ, mindenképpen meg kell néznünk. Ebből a szempontból szerencsés, hogy a párom, aki rendező, sokat dolgozik vidéken. Amikor csak tudunk, leszaladunk hozzá, és olyankor feltérképezzük a környéket is. Legutóbb például Veszprémben voltunk, ahol persze nem hagyhattuk ki az állatkertet. Ott újságolták a nyíregyházi Zöld piramis megnyitását is.

– Tapasztalatai szerint milyen ma kisgyerekkel utazni Magyarországon? Mennyire felkészültek a szállodák és egyéb szolgáltatók a családok fogadására?
– Változó. Jó élmények és kellemetlen meglepetések egyaránt értek. Előfordult, hogy egy, magát bababarátnak hirdető szállodában egyáltalán nem az a kép fogadott, mint amit az interneten láttam. Ráadásul a felnőttek még csak bele se nyúlhattak az úgynevezett „csecsemőmedencébe”, ami több mint furcsa, hiszen egy alig egyéves kisgyerek felügyeletet, testkontaktust igényel. De olyan helyen is megfordultunk, ahol egyáltalán nem tüntették fel, hogy bababarátok lennének, ennek ellenére folyton azt keresték, mivel lehetnek a kedvünkre.

– Az idei nyárra milyen terveik vannak?
– A Katonában június közepéig tart az évad. Közben „leugrunk” a Pécsi országos színházi találkozóra, ahol két darabban is játszom: a Mizantrópban és A három nővérben. Az utóbbi a Nemzeti Színház produkciója, Péterfy Bori szerepét vettem át, aki hamarosan szintén anyai örömök elé néz. Nagyon szeretem a POSZT-ot, Pécs igazi fesztiválra termett város. Csak azt sajnálom, hogy részben anyagi okok miatt, részben mert még tart az évad, szűkösre szabott az ott-tartózkodási időnk.
Aztán megfordul a szokásos „forgatókönyv”: a családom jön utánam Szegedre. A Szegedi Szabadtéri Játékokon Az ember tragédiája jubileumi bemutatóján Éva szerepét játszom július 1-jén és 2-án. A próbák mellett természetesen megpróbáljuk „meghódítani” a dél-alföldi térséget is. Ezt követően kitör a szabadság, a Katonában csak augusztus közepén kezdődnek újra a próbák. Más munkát nem vállaltam a nyárra, mert elég sűrű évad áll mögöttem, és szeretnék végre együtt lenni a családommal. Hogy mikor és merre megyünk? Egyelőre nem tudjuk. A Balaton biztos pont és a tenger, de hívtak bennünket például Erdélybe is, ahová nagyon szeretnék végre eljutni.

Kőrösi Katalin