

Összegyűlünk, jó zene mellett kóstolgatjuk kiváló borainkat, egyszerűen csak jól érezzük magunkat, idén immár tizenötödik alkalommal. Évről évre fontos alkalom ez, hiszen a bikavér az egri borvidék legismertebb márkája. Az avatott kezekben készült bikavér jó, ezt szeretnénk megmutatni a rendezvényen vendégeinknek, mert a Bikavér-ünnep az eredmények és az útkeresés ünnepe is. Az idei borünnep újdonsága, hogy a bikavérek mellett ott lesznek az első, 2010-es Egri csillagok is. Régi és közkedvelt hagyománya a Bikavér-ünnepnek az is, hogy a borokhoz, azokat megkóstolva, Eger és a környék legjobb konyhái készítik az ételt. Egy bikavér, egy étel. Idén új, tágasabb helyszínre költözünk, reméljük, a Dobó tér után az Érsekkert árnyas, zöld miliője is elnyeri majd vendégeink tetszését.
A traktoros gyorsulási és szépségverseny alkalmával a világháború előtti egri szüreti ünnepségek hagyományát élesztjük újra, amikor az egri szőlős- és borosgazdák feldíszített ökrös szekereiken vonultak végig a városon az ország minden tájáról érkező közönség és az elöljárók díszes serege előtt. 2011. július 9-én délután a pincészetek feldíszített traktorokkal járják be a várost, a menet élén mazsorettekkel és rezesbandával. A felvonulást követően a színház előtt kezdetét veszi a gyorsulási verseny. Néhány fiatal divattervező arra vállalkozott, hogy a Bikavér-ünnepen kiállító borászokat és boraikat megismerve, megtervezze és elkészítse az egyénre szabott kollekciót.