


Pákh Imre, az Egyesült Államokban élő műgyűjtő tulajdonában lévő 32 Munkácsy-festményt csodálhatunk meg – a mester további mintegy negyven alkotása mellett –, amelyeket a Magyar Nemzeti Galéria kölcsönzött a múzeumnak. Az életmű olyan darabjai kerülhettek most egymás mellé, amelyek még soha – nem véletlenül viseli a kiállítás a „Munkácsy Keszthelyen, ahogy még sosem láttuk” címet. Az október 1-jéig látható tárlatot már csak azért sem érdemes kihagyni, mert ezt követően a Pákh-gyűjteményt a tervek szerint visszaszállítják az Egyesült Államokba.
Keszthelyen egyébként akkor is lehetetlen unatkozni, ha nincs strandidő (reméljük, az idén nyáron nem sok ilyen nap lesz). Talán nincs még egy olyan város a tó körül, amely ennyi múzeummal, különleges bemutatóhellyel büszkélkedhet. A Helikon Kastélymúzeumban főúri enteriőröket és iszlám művészeti gyűjteményt, az új épületben pedig páratlanul gazdag vadászati és vasútmodell-kiállítást láthatunk. A városban számos magánygyűjtemény is várja a látogatókat. A sétálóutcán tavaly év végén nyílt meg a régi idők játékszereit bemutató Vidor Játékmúzeum, vele átellenben pedig a közlemúlt használati tárgyainak és giccskultúrájának nem mindennapi tárházát felvonultató Nosztalgiamúzeum.
A Balatoni Múzeumban elkészültek az „Aranyhíd – Fejezetek a Balaton történetéből” című állandó kiállításának utolsó termei is, ahol a fürdőkultúra, a sport és a turizmus, valamint a hajózás történetébe nyerhetünk bepillantást – régi idők fülbemászó slágerei kíséretében. Szeptember 10-ig pedig még a fagylalt, a parfé és a jégkrém történetének ismert és kevésbé ismert fejezetei is megelevenednek a „Hideg nyalat és spanyol tekercs” című tárlaton.