




Csupasz, kőfalak, tárlókba zárt régészeti leletek és fegyverek, csupa betű tablók – nem csoda, ha a gyerekek többsége nem túl lelkes, ha szülei várlátogatással szeretnék fűszerezni a családi nyaralás, a kirándulás programját. Ha azonban a falak között megelevenedik a történelem, s maguk is részesei, sőt főszereplői lehetnek a kalandnak, egész életre szóló élményekkel gazdagodnak. Összefogott hát nyolc vár és kastély – a Dél-dunántúli Vár- és Kastélyturisztikai Klaszter égisze alatt –, és szeptember végéig minden hétvégén (Bikalon csak vasárnaponként) időutazásra hívják a gyerekeket.
Pécsvárad, Márévár, Siklós, Ozora, Szigetvár, Dunaföldvár, Simontornya, valamint a Bikali Reneszánsz Élménybirtok saját hőssel büszkélkedhet. Minden helyszínen más és más, ötletesebbnél ötletesebb próbatételek várnak az ifjú hőspróbázókra. (A feladatok Csizmadia László pécsváradi játékmester és lelkes csapata leleményét dicsérik.) Pécsváradon például Asztrik apáttal indulnak „hosszú és veszélyes” küldetésre a gyerekek, hogy Rómából elhozzák a Szent Koronát István királynak. A sűrű erdő közepén magasodó Máré várában pedig a vár egykori asszonyának gyönyörű leányát kell megszabadítani az évszázados átoktól. Vajon kinek sikerül?
A sikeresen teljesített hőspróba jutalma sem marad el: egy kézműves emléktárgy (hogy pontosan mi is, maradjon meglepetés) és egy pecsét a gyűjtőfüzetbe. Aki legalább két próbatételen részt vesz, személyre szóló meghívót kap a záró rendezvényre, amelyet szeptember 26-án rendeznek a Bikali Reneszánsz Élménybirtokon.