Ezt látni kell! – ItthonOtthonVan.hu

ItthonOtthonVan.hu

Ma 2017. június 26., hétfő, János napja van.

Programsoroló

Rovatok

Régiók

Ezt látni kell!

Megjelent: Itthon Otthon van, 2016. május
Baktalórántháza a Nyírség közepén fekvő település, azt gondolnánk, ez már a „világ vége”, pedig a fővárosból autóval két és fél óra alatt kényelmesen elérhető.

A már ősidők óta emberek lakta hely kincsek tárháza, érdemes egy-két napra odalátogatni. Egyik legértékesebb látnivalója a nagy valószínűséggel 1340 körül épült, az országban alighanem a legrégebbi római katolikus temploma, amelyet a falut birtokló Baktai-család építtetett. Azt, hogy ma el tudjuk képzelni, fénykorában hogy nézhetett ki, az először 1962-ben megkezdett helyreállítási munkálatoknak köszönhetjük. A szentély keleti falán ekkor találták meg a Keresztre feszítés-faliképet. A templom falait beborító pompás freskóegyüttes teljes feltárására azonban 2010-ig várni kellett, restaurálása 2012-ben zajlott. Ennek nyomán minden eredeti gótikus festményrészlet láthatóvá vált, amelyeket avatott mesterek a XV. század végén készítettek. A megfeszített Krisztus mellett Mária és Szent János evangelista látható, a szentély falának első részén Szent Erzsébet legendájának egy részletében egy másik képen Szűz Mária és a kis Jézus ábrázolásában gyönyörködhetünk. A hajó északi falán Szent László, a déli falon Szent Ilona látható, a diadalív északi oldalán pedig Szent Dorottya legendáját festették meg.

Szálláskereső
Keresés

Régió

Akció típusa

Hirdetés

© 2004–2017 Feszt-House Kft. | Médiaajánlat | Impresszum