Kékszalag, Anna-bál és a többi – ItthonOtthonVan.hu

ItthonOtthonVan.hu

Ma 2017. június 26., hétfő, János napja van.

Rovatok

Régiók

Kékszalag, Anna-bál és a többi

Balatonfüred, ahol együtt a múlt és a jelen

Megjelent: Itthon Otthon van, 2016. július
Az északi part fővárosa, a Balaton kulturális központja, a romantika fellegvára, a vízi sportok királynője – ez mind Balatonfüred és még ennél is sokkal több. Mindenkinek más emléket, más vonzerőt és élményt jelent, de az utánozhatatlan hangulat, amit a múlt és a jelen sajátos harmóniája teremt, mindenkit egyformán megragad.

Azt olvastam valahol, hogy Jókai addig nem kapta meg a kávéját, amíg meg nem írta a cikkét a vasárnapi újságba. Szeretem ezt az anekdotát, mindig eszembe jut, amikor itt járok. Füredhez erősen kötődöm, mert itt a Balatonnál találtam rá három-négy évesen dédnagyapám zongorájára. Egyszer éppen itt a városban koncerteztem a születésnapomon, azóta mindig visszajárok – vallott Balatonfüredhez való kötődéséről Érdi Tamás zongoraművész, aki a nyár jelentős részét az idén is a Balatonnál tölti családjával. Esténként pedig – immár másodszor – körbekoncertezi a tó északi partját Keszthelyig, személyesen és zenészbarátai által elviszi a klasszikus zenét azokra a helyekre is, ahol többnyire csak a pop és a rock szokott lüktetni. A közönség pedig meglepődve tapasztalhatja többek közt a füredi Tagore sétányon, hogy mennyire illik a csillagfényes nyári esték hangulatához Chopin, Beethoven, Mozart zenéje. De meglepődhet azon is, hogy ez a lankás dombok által körülölelt romantikus, a XIX. század nosztalgikus hangulatát árasztó, elegáns villákkal, templomokkal, gyönyörű parkokkal, ősfákkal teli kisváros ugyanakkor mennyire lüktető, izgalmas „trendi” hely, ahol nyáron egymást érik a válogatott programok. A július például éjszakai futóversennyel és bike-fesztivállal indul, majd nemsokára megérkeznek a vitorlázók és – hagyományosan – birtokukba veszik a tavat. Litkey Farkas kilencszeres Kékszalag-vitorlásverseny-győztes szerint „Füred a kályha a vitorlázó számára. Innen indulunk, és – egyszer – ide térünk vissza mindannyian.” A Kékszalag minden évben a legnagyobb vitorlásverseny és ünnep, de nemcsak a vitorlázók számára. Látványnak is felejthetetlen a tókerülő bajnokság rajtja a füredi kikötőből, amikor több tucat gyönyörű hajó elstartol az immár 48. Kékszalag-versenyen, amely egyben Vince Balaton Fesztivál is július 14–17. között. Ez utóbbi igazi fiesztahangulatot varázsol a balatonfüredi parti sétányra: a legjobb hazai borászatok jégbe hűtött frissítő borait kóstolhatják a látogatók, amelyhez természetesen izgalmas gasztrokínálat társul, és persze szórakoztató koncertekről is gondoskodnak a szervezők.
Erről a hangulatról beszél Freund Tamás Veszprémből származó agykutató, aki szintén a visszatérő rajongók közé tartozik.
„A gyermekkori élményeim a Balatonhoz, az északi part településeihez, köztük Füredhez kötődnek. Mára ez kiegészült a nemzetközi színvonalú borkultúra élvezésével, melynek Füreden igen jelentős képviselőivel találkozhatunk, s ahol mindig barátként fogadnak.”
De szinte még fel sem ocsúdhatnak fel a vitorlásverseny résztvevői és szurkolói, máris következik egy újabb hagyományos nagy esemény, a füredi immár 191. Anna-bál július 23-án, amelyhez (július 19–24.) már egy egész hetes Anna-fesztivál kapcsolódik. Aki ezt választja, nem kell félnie, hogy unatkozni fog, lesz prímásverseny, operagála, hagyományőrző és népi együttesek bemutatója, és természetesen mindennek a csúcsa az Anna-bál és a bálkirálynő megválasztása. Az Anna-bál szépe és udvarhölgyei a hagyomány szerint az idén is látványos felvonuláson, lovashuszár-kísérettel mezőhegyesi és lipicai fogatokon sétakocsikázva mutatkoznak be a városban.
És akkor még nem beszéltünk Balatonfüred nyári kulturális csemegéiről, amelyek ugyancsak számosak és sokakat vonzanak. Fischer Ádám karmester számára ugyancsak Jókai Mór a vonzalom eredője.
„Az itt írt Aranyember miatt szeretem a várost. Amikor gyerekként olvastam és felkeltette a fantáziámat, nagyon érdekelt, mert a rianást, ami a legszebb leírás a regényben, úgy írta le Jókai, hogy nem látta soha a téli Balatont. Úgy gondolom, hogy ha egy elbeszélés után leírt elbeszélés ennyire tetszik, akkor az a hely fantasztikus lehet.”
Balatonfüred egyik legjelentősebb műemlék épülete és egyben múzeuma az 1870-ben épült Jókai-villa. Az emlékházban érdekes adalékokat tudhatunk meg az író életéről, aki első vakációját 1857-ben töltötte itt, majd megépítette a családi villájukat és 20 éven keresztül nyáron minden évben ide költözött a Jókai-család. Érdemes ellátogatni a Vaszary-villába is, ahol mindig találunk érdekes rendezvényt vagy kiállítást, a Kisfaludy Galéria pedig kortárs festők, szobrászok és fotóművészek időszaki kiállításaival várja az érdeklődőket. Az épület mellett található a Kisfaludy Színpad, amely ugyancsak változatos, színvonalas nyári programokat kínál.

Szálláskereső
Keresés

Régió

Akció típusa

Hirdetés

© 2004–2017 Feszt-House Kft. | Médiaajánlat | Impresszum