ItthonOtthonVan.hu

Ma 2012. május 17., csütörtök, Paszkál napja van.

Programsoroló

Rovatok

Régiók

Élő történelemkönyv

Közép-Dunántúl: évszázados várak új szerepben

Megjelent: Itthon Otthon van, 2011. július
A Dunától a Balaton-felvidékig elterülő, csaknem három megyét felölelő gyönyörű tájat méltán emlegetik „királyi régióként”. A magyar államiság bölcsője e vidék, ahol a történelem öröksége lépten-nyomon visszaköszön. Várak és szakrális épületes mesélnek múltról, az utóbbi időben egyre „beszédesebben”. A fejlesztéseknek köszönhetően ismét élettel telnek meg az ódon falak Várpalotától Sümegig.

Azt, hogy Várpalotán vár áll, a legtöbb (át)utazó hosszú ideig csak sejteni vélte. A tájékozottabbak is általában csak azt tudták, hogy a megtépázott műemlékben a Magyar Vegyészeti Múzeum működik. Várpalota vára, az 1566-ban a támadó török seregeket megállító hős várkapitányról elnevezett Thúry-vár életében az idén nyáron új fejezet kezdődött. A nagyrészt uniós forrásból finanszírozott építészeti felújítás és látogatóbarát fejlesztések eredményeként ismét áll – és tetőt is kapott – a vár északi és nyugati tornya. A középkori palotarészben Zsigmond-kori fres­kókban gyönyörködhetünk, az érintőképernyős terminálokon pedig (szinte) mindent megtudhatunk a vár és a város történetéről, a környék nevezetességeiről. Az emeleten új termeket nyitottak meg a látogatók előtt. A helytörténeti gyűjtemény mellett időszaki tárlatokat is megtekinthetünk. Jelenleg – és a jövő nyárig még bizonyosan – Hámori Sándor sárvári magángyűjtő színpompás népviseleti gyűjteménye „vendégeskedik” itt, amely Kárpát-medence hagyományos paraszti öltözeteit teljes szépségükben tárja a közönség elé. A következő termekben a magyar katonák és koronaőrök egyenruhájának történetét ismerhetjük meg. A múzeum akadálymentesített: a kiállítások kerekes székkel is látogathatók, az információk Braille-írással is olvashatók. Konferencia- és rendezvénytermeket alakítottak ki.

A veszprémi vár kihagyhatatlan látnivaló a városba érkező turistának, de érdemes sétát tenni a vár tövében is. A „Kolostorok és kertek” címet viselő projekt eredményeként a Séd-patak völgyében már-már idilli szépségű parkok, „mindentudó” játszóterek, árnyas pihenőhelyek, tavacskák és szökőkutak hívogatják a kikapcsolódásra vágyó családokat. Restaurálták a Veszp-rém-völgyi apácák egykori kolostorának romjait, a mellette lévő jezsuita templomot újjáépítették.
Befejezéséhez közeledik a sümegi vár helyreállítása és fejlesztése is. A modern, interaktív szolgáltatásokat nyújtó, akadálymentesített látogatóközpontban a tervek szerint érintőképernyős terminálok és audioguide tárlatvezető segíti a turistákat az ismeretszerzésben. Az egykori istálló rendezvényteremmé alakul, konzerválják a várfalakat, helyreállítják a felvonóhidat, a kovács- és bognárműhelyt, a történeti konyhát és sütőházat.

 


Szálláskereső
Keresés

Régió

Akció típusa

Hirdetés

© 2004–2012 G-Mentor Kft. | Médiaajánlat | Impresszum