XI. Tiszator Böllérfesztivál – ItthonOtthonVan.hu

ItthonOtthonVan.hu

Ma 2017. augusztus 19., szombat, Huba napja van.

Programsoroló

Rovatok

Régiók

XI. Tiszator Böllérfesztivál

Abádszalók, Füzes kemping, 2017. március 11.

Megjelent: Itthon Otthon van, 2017. március
2017. március 11-én Abádszalókon az idén már XI. alkalommal rendezik meg a régió egyik legnagyobb rendezvényét, a Tiszator Böllérfesztivált. Az ilyen jellegű rendezvényekhez képest ez a fesztivál abban különbözik, hogy itt a porták, ahol a csapatok dolgoznak, vendégül is látják a vendégeket. Kóstolójegyek ellenében megkóstolhatják az elkészült étkeket.

A Tiszator hagyományőrző gasztronómiai és kulturális fesztivál, mely felidézi a régi idők disznótorainak hangulatát, szokásait, ízeit. A versenyt húsipari szakemberekből, mesterszakácsokból álló szakmai zsűri értékeli. A versenyen pálinka- és pogácsaversenyben is megmérettetik magukat a benevezők, szintén szakmai zsűri értékelésével. A fesztiválon népművészeti jellegű kirakodóvásár is zajlik.

Az idén a rendezvény egyik látványossága a hungarikumok lesznek. Az ország 44 hungarikumából bízunk benne, hogy jó néhányan vendégeink lesznek, termékeikkel, egyedi értékeikkel színesítik rendezvényünket. A rendezvényt kirakodóvásár, amatőr és hivatásos előadók fellépése, borbemutató, malacfogó verseny, mangalicatermékek kóstolója és vására színesíti. Szponzoraink részére a külön számukra fenntartott „szponzorok utcájában” nyújtunk lehetőséget bemutatkozásra, termékeik értékesítésére.

 

Szálláskereső
Keresés

Régió

Akció típusa

Hirdetés

© 2004–2017 Feszt-House Kft. | Médiaajánlat | Impresszum