Szerelmesek Fesztiválja – ItthonOtthonVan.hu

ItthonOtthonVan.hu

Ma 2017. augusztus 17., csütörtök, Jácint napja van.

Rovatok

Régiók

Szerelmesek Fesztiválja

Szentgotthárd, 2017. június 28.–július 2.

Megjelent: Itthon Otthon van, 2017. június
Szentgotthárd 2015-ben hagyományteremtő szándékkal rendezte meg az első Szerelmesek Fesztiválja elnevezésű nagyszabású, országosan is kuriózumnak számító rendezvénysorozatot.

A programok már az első évben is rendkívül sikeresnek bizonyultak, tavaly pedig a reméltnél is nagyobb közönséget vonzottak a különböző előadások, koncertek, kiállítások. Idén is nívós programokkal, neves művészekkel várja a város a fesztiváljára látogatókat. A programok nemcsak szerelmeseknek szólnak, hanem mindazoknak, akik kíváncsiak arra, hogy a legősibb és legnépszerűbb múzsa, a szerelem hogyan jelenik meg zenében, színházban, versben, filmen, előadásban, humorban, beszélgetésben. A fesztiválon kicsi és nagy, fiatal és fiatalos, szerelmes és nem szerelmes, mindenki megtalálja a maga szórakozását.

Június 28-án, szerdán Woody Alen Café Society című filmjével indul a programsorozat, másnap pedig a Templomgalériában Szirtes János és Molnár Ágnes Éva kiállítását tekinthetik meg az érdeklődők. A kiállításmegnyitó után a Sanzon Elyséé alapozza meg a hangulatot, majd Gubás Gabi és az Éjszakai Nesz zenekar szórakoztatja a közönséget a Kolostorszínházban a Szabad-e a tested este? című produkcióval. A félédes mediterrán dallamok, fűszerezve a világirodalom legszebb verseivel, garantáltan pikánssá és fűtötté teszik ezt az estét.

Június 30-án, pénteken kora este a színház aulájában József Attila szerelmi költészetéhez és halálának 80. évfordulójához kapcsolódik majd dr. Fűzfa Balázs előadása és Varga Richárd zenés irodalmi estje. Aznap 20.30 órától a Kolostorszínházban Rudolf Péter, Nagy-Kálózy Eszter és Kálloy Molnár Péter kifejezetten csak erre az alkalomra szerkesztett szerelmes rögtönzéseit láthatják majd az érdeklődők tele humorral, fordulatokkal és váratlan megoldásokkal. Az estét Szécsi Böbe és a Belau zenekar térzenéje zárja majd a főtéri szökőkút mellett.

Július 1-jén, szombaton dr. Hevesi Krisztina szexuálpszichológus izgalmasnak ígérkező Cupido mikroszkópja c. előadását hallgathatják meg a színház aulájába érkezők, ezt követően pedig a színházteremben az És Rómeó és Júlia című darabot tekinthetik meg az érdeklődők Rudolf Péter és Nagy-Kálozy Eszter előadásában. Este a várkerti szabadtéri színpadon Hevesi Tamás és zenekara, majd Odett koncertezik, végül az Ed Philips and the Memphis Patrol egy igazi rock & roll show-val zárja az éjszakát.

Július 2-án, vasárnap a gyerekek nagy örömére érkezik az Alma együttes, de folytatódik a nagy sikerű talkshow is Jakupcsek Gabriellával, idén Rudolf Péterrel, Nagy-Kálozy Eszterrel, Hevesi Tamással és dr. Hevesi Krisztinával. A fesztivált idén a Magna Cum Laude nagykoncertje, majd látványos vízijáték és lángshow-produkció zárja.

 

A rengeteg programot, zenés, színházi és egyéb társművészeti eseményt felvonultató rendezvényen a fő programelemeken túl – több helyszínen – vásár, filmfesztivál a Csákányi László Filmszínházban, szerelmes programok a St. Gotthard Spa & Wellness termálparkban, kézműves foglalkozások, játékok, ugrálóvár, fotózás, illetve számos egyéb izgalmas kiegészítőprogram várja majd a látogatókat.

Az előadásokra és koncertekre a belépés ingyenes!

 

www.szerelmesekfesztivalja.hu

 

További friss cikkek a Nyugat-Dunántúli régióból

Szálláskereső
Keresés

Régió

Akció típusa

Hirdetés

© 2004–2017 Feszt-House Kft. | Médiaajánlat | Impresszum