ItthonOtthonVan.hu

Fel is kerekedtünk, hogy „a falu színészével” együtt mi is megismerjük a Bükk lábánál fekvő települést: a tájházakat, a mindig vidám és energikus Erzsit, a Bükkre néző csodaszép völgyet a békésen legelésző tehenekkel, Ervinék otthonát.

– Miért éppen Tard?
– A barátnőm, Rozi élt itt gyerekkorában, a szülei a helyi iskolában tanítottak. Amikor nem tudtak a gyerekekre vigyázni, dadákra bízták őt és három testvérét. Rozi szerette volna itt tölteni a nyarakat, illetve amennyit csak lehet, amióta tizenöt hónappal ezelőtt megszületett a kislányunk, Lola. A családom itt érzi biztonságban magát, és most már én is. Szépen lassan beleszoktam az itteni életbe. Tard ma is igazi „falu falu”. Mindenekelőtt az embereket szerettem meg. Például Erzsit, aki a vidék ízének minden pozitívumát magában hordozza. Valójában emberségért jövünk ide, azt hiszem. Év közben gyakran elgondolkodom rajta, hogy ha nem a színpadon kellene állnom esténként, akkor ideköltöznék. És az is fontos, hogy a kislányom lásson igazi bocit és szamarat, meg majd rohangáljon a tyúkokkal.

– Hogyan fogadták a tardiak, hogy a korábban a tévéből, moziból, színes magazinokból ismert színész egyszer csak megjelent a faluban?
– Rögtön „művész úr” lettem. De félretéve a tréfát: Tardon a helyén kezelik a dolgokat. Én itt leginkább Rozikának a férje vagyok és csak utána „híresség”. Nem érzem, hogy másként viselkednének velem, inkább ugratnak. Kicsit olyan, mintha mindenki a nagymamánk lenne.

– Kitaláltatok egy ruházati márkát, amely a régi matyó motívumokat ötvözi a mai divattal. Hogyan kezdődött a történet?
– Sajnos a matyóról mindenkinek a Váci utcai szuveníráru-sok jutnak az eszébe. Kevés fiatal ismeri ezeket a motívumokat, én is így voltam vele, a népieskedés kifejezetten távol áll tőlem. Pedig a magyar népművészet, ha jól csomagolják, valódi kuriózum. Miért ne jelenhetnének meg a matyó rózsák egy ma is hordható pólón? A motívumokat Roziék egykori dadái kezdték hímzezni a ruhákra, de nem csak tradicionális színekben. Ma már nyolc-tíz tardi asszony dolgozik nekünk, lassan azt is felismerem, melyik darab melyikük keze munkája. A matyódesign ruháit az interneten értékesítjük. Bízom benne, és úgy is tűnik, hogy trenddé válik, és egyre többen fedezik fel. Olyanok is, akik a számítógép előtt nőnek fel. Így próbáljuk meghálálni azt a sok törődést, amit Roziék gyerekkorukban kaptak, sőt kapunk mi is a mai napig. Munka sajnos errefelé nemigen akad, pedig a tardiak éjjel-nappal dolgoznak. Itt olyanfajta szorgalmat tanulhat majd a lányom, ami ma már másutt talán nem is létezik.

– Hogyan telnek napjaitok Tardon?
– Itt még a légy is lassabban repül. Délelőtt többnyire otthon sertepertélünk, elmegyünk tojásért a dadához, tejért a tehenészetbe. Lola délutáni csendespihenőjéhez általában apuka-anyuka is csatlakozik. Délután aztán felmegyünk a helyi barátainkhoz, akik szintén kisgyermekesek, vagy a sógorommal teszünk-veszünk, szépítgetünk a kertben. Nem vagyok az a megrögzött barkácsoló típus, de az ember azzá válik, ha a kislányának építeni akar például homokozót. Ha az embernek gyereke születik, teljesen másképp tekint a világra. Holnap viszont horgászni megyek, mert születésnapja lesz a másik sógoromnak, és meg kell fogni a halászlébe valót. A haverom néha elvisz vadászni, én meg kibicelek. Rozi és a húga pedig dukkóznak, azaz sablonnal előrajzolják a mintát, vagy hímezni tanulnak Teri nénitől. Mezőkövesdre elsősorban bevásárolni és ügyintézni járunk, fürdőbe pedig Bogácsra. Esténként gyakran elmegyünk futni. Eleinte furcsán néztek ránk, nem értették ezt a fajta időtöltést...

– Gondolom, az itteni élményekből egész évben töltekezel...
– A falu színészként is rendkívül izgalmas számomra. Teljesen más, mint az arctalan városi tömeg, hihetetlen történetek esnek meg az emberekkel errefelé. Megismerkedtem a helyi mezőgazdasági nagyvállalkozóval, azóta egy kicsit beletanultam a földművelésbe is. Nagyon szeretnék megtanulni traktort vezetni, pláne kombájnt! Ha pedig nyerünk a lottón, megvesszük a falu feletti völgyet, panorámás házat építünk, és onnan nézzük a naplementét a Bükk felett. Szeretnék Bandi sógorommal bort is készíteni, először persze műkedvelő jelleggel. Ez a környék az egri borvidék nyúlványa, a szomszédos Szomolyán kiváló borokat készít Kaló Imre. Az adottságok itt is megvannak.

– A nyárnak lassan vége, kezdődik az évad. Nehéz visszatérni a fővárosba?
– Nagyon. Ahogy közeledünk Pest felé, egyre feszültebbek, idegbajosabbak vagyunk. Általában egy hét, amire visszaszokom, akkor már annyifelé rohangálok, hogy ki sem látok magamból. Mindig erős nosztalgiával gondolok arra, hogy mennyivel nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb az élet Tardon.

– A tavalyi színházi évadban, kislányod születése miatt, nem vállaltál új bemutatókat a társulatodban. Szeptembertől milyen új szerepek, kihívások várnak?
– Most nagyon erős évem lesz. A Woyczek című musicalben Tamburmajor szerepét játszom remek kollégákkal, Ascher Tamás rendezésében. Mindemellett vendégszerepelek a Vígszínházban, ahol Gothár Péter állítja színre A makrancos hölgyet, amelyben Petruchiót alakítom. Filmezni is fogok, az In Traetment című amerikai sorozat magyar verzióját forgatjuk az HBO gyártásában, nagyszerű alkotógárdával, Enyedi Ildikó rendezésében.
Úgy érzem, jót tett nekem az elmúlt év. Jól döntöttem. Nem akartam lemaradni a kislányom első évéről. Arról, hogy a köztünk lévő szövetség kiépüljön. Azt hiszem, a hírnévnek más haszna nincs is ebben az országban, mint hogy olykor meg tudjam engedni magamnak, hogy elsősorban a számomra fontos dolgokkal foglalkozzam, s lehetőleg csak este dolgozzam. Mostanra teljesen feltöltődtem, fűt a szakmai kíváncsiság, haraphatnékom van.

Kőrösi Katalin