A bálok szezonja – ItthonOtthonVan.hu

ItthonOtthonVan.hu

Ma 2018. augusztus 17., péntek, Jácint napja van.

Rovatok

Régiók

A bálok szezonja

Megjelent: Itthon Otthon van, 2018. január
A bál (az olasz ballo, balare = „táncolni” szóból) az ún. báli szezonban megtartott szervezett, zártkörű, vendéglátással kiegészülő ünnepélyes táncalkalom, amelyet kiegészíthet szórakoztatóműsor is.

Az első táncvigalmat, melyről említést tesznek, Amiens-ban 1385-ben rendezték meg VI. Károly és Bajor Izabella menyegzőjén. Európában az első bálokat a királyi udvarokban tartották. A bécsi Hofburg sok udvari bál helyszíne volt, csakúgy mint Versailles. A későbbiekben, ahogy a polgárság megerősödött, a báloknak is a városok adtak otthont. E települések legszebb és legnagyobb épületei az operaházak voltak, így evidens, hogy a nagy bálok ott kerültek megrendezésre. Magyarországon két évvel az Operaház elkészülte után, 1886-ban rendezték meg az első bált.

A rendszerváltás óta eltelt évek a táncmulatságok reneszánszát hozták el Magyarországon. A társasági élet fontos eseményeivé váltak, akárcsak az estélyek, amelyek elsősorban az üzleti élet vezetőinek rangos találkozóhelyei. A meghívókon ismét megjelent az ajánlott ruházatra való előírás, és újból kapnak a hölgyek díszes táncrendeket.

A bálok története több mint 618 évre nyúlik vissza. A feljegyzések szerint először 1385-ben Amiens-ben rendeztek bált, így nevezték a VI. Károly Bajor Izabellával kötött házasságával kapcsolatos ünnepélyeket. A középkori mulatságokon merev ruhákban, szigorú szabályok szerint lejtették a táncokat. Medici Katalin vezette be például, hogy a nők könnyű, kivágott ruhában jelenhetnek csak meg, amelynek fontos kiegészítője volt az álarc. A mai fogalmak szerint korántsem könnyű díszruhákat évekig varrták, hímezték, gyöngyözték, méghozzá kézzel, hiszen a varrógépet akkor még nem találták fel.

Az újkori bálok fénykora a XIX. század közepére, a XX. század elejére tehető. A fényes táncmulatságok először csak az arisztokrácia körében voltak gyakoriak, később azonban minden szakma és társadalmi réteg megrendezte év elején a maga mulatságát. A báli ruhák bár sokat változtak az elmúlt évszázadok során, sok tekintetben megőrizték klasszikus stílusukat: ma is jellemző a földig érő hossz, a derék hangsúlyozása, a váll nélküli dekoltázsvonal, a selymek, bársonyok, csipkék, alkalmazása, s a nagyestélyikhez a finom cipellők és hosszú kesztyűk viselése.

A magyar farsang kifejezés a húshagyókedd, farsang éjszakája jelentésű német Fastnacht szóból, pontosabban annak bajor–osztrák változatából, a Faschung vagy Fasching kifejezésből származik. A legtöbb farsangi szokás szerte a világon hasonlít egymásra. A tél temetése, a tavasz köszöntése mindenütt jelentős hagyományokkal bír. A tűz, a maszkok, az álarcok és jelmezek felöltése, de a karneváli hangulat, a bálok és az evés-ivás is mindenütt jellemzője ennek az év eleji hangulatnak, amelybe természetesen beleillik a keresztény ünnepkör is.

A Programajánlóban sokféle báli ajánlatot találnak a farsangi időszakra. Megszámlálhatalanul sok bált rendeznek ebben a szezonban is, szemléltetősül íme csak a sváb bálok közül néhány:

 

Sváb bálok

 

IV. Baranya megyei svábbál

2018. január 26.

Pécs, Megyei Bálterem (Papnövelde utca 5.)

Telefon: (72) 332-515

 

Sváb bál

2018. január 27., február 10.

Városlőd, művelődési ház

Telefon: (70) 316-0045

http://svabbal.eu

 

Bálinti sváb bál

2018. január 27.

Törökbálint, Munkácsy Mihály Művelődési Ház

Telefon: (23) 999-250

 

Sváb bál

2018. január 27.

Bácsbokod, sportcsarnok

Telefon: (30) 942-5563

 

Sváb bál

2018. január 27.

Mohács, Ifjúsági Centrum

Telefon: (20) 535-3547

 

Sváb bál

2018. január 27.

Baj, Szent István Általános Iskola tornaterme

Telefon: (34) 488-597

 

Farsangi sváb bál

2018. február 2.

Sárospatak, Árpád Vezér Gimnázium aulája

Telefon: (47) 340-101

 

Farsangi sváb bál

2018. február 3.

Dunaharaszti, József Attila Művelődési Ház

Telefon: (30) 841-9890

 

Sváb bál

2018. február 3.

Vecsés, Bálint Ágnes Kulturális Központ

Telefon: (20) 317-4000

 

Sváb bál

2018. február 3.

Baja, sportcsarnok

Telefon: (79) 520-930

 

Sváb bál

2018. február 3.

Berkenye, Rendezvényház

Telefon: (30) 791-3391

 

Sváb bál

2018. február 3.

Dunakömlőd, Faluház

Telefon: (20) 236-4946

 

Sváb bál

2018. február 3.

Miklósi, kultúrház

Telefon: (20) 800-8606

 

Sváb bál

2018. február 3.

Pécs, Koch Valéria Iskolaközpont

E-mail cím: svabbal2018@gmail.com

 

Sváb bál

2018. február 3.

Tarján, sportcsarnok

Telefon: (30) 230-7528

 

Sváb bál

2018. február 9.

Kozármisleny, Két Szekér fogadó

Telefon: (72) 370-169

 

Sváb bál

2018. február 10.

Újhartyán, Városközpont

Telefon: (29) 372-382

 

Sváb bál

2018. február 10.

Budakeszi, Széchenyi István Általános Iskola

Telefon: (30) 520-6002

 

Sváb bál

2018. február 10.

Ceglédbercel, kultúrház

Telefon: (53) 378-020

 

Sváb bál

2018. február 10.

Győr, Audi Hungaria ÁMK sportcsarnok

Telefon: (96) 510-640

 

Sváb bál

2018. február 10.

Pilisszentiván, Német Nemzetiségi Általános Iskola

Telefon:  (26) 367 280

 

Sváb bál

2018. február 10.

Szászvár, sportcsarnok

Telefon: (30) 296-6056

 

Farsangi sváb bál

2018. február 10.

Vértessomló, sportcsarnok

Telefon: (30) 288-1528

 

Sváb bál

2018. február 16.

Bátaszék, általános iskola

 

Sváb bál

2018. február 24.

Sopron, GyIK Rendezvényház

Telefon: (70) 317-2332

 


Kiemelt partnereink

Szálláskereső
Keresés

Régió

Akció típusa

Hirdetés

© 2004–2018 Feszt-House Kft. | Médiaajánlat | Impresszum