Szólista vezényli a Liszt Ferenc Kamarazenekart – ItthonOtthonVan.hu

ItthonOtthonVan.hu

Ma 2018. október 16., kedd, Gál napja van.

Rovatok

Régiók

Szólista vezényli a Liszt Ferenc Kamarazenekart

Megjelent: Itthon Otthon van, 2018. szeptember
2018. szeptember 30-án rendhagyó hangversennyel indul a Liszt Ferenc Kamarazenekar 2018–2019-es zeneakadémiai koncertsorozata. Az együttes egyik fő sajátossága, hogy csak karmester nélkül, kizárólag koncertmester irányításával lép fel. Baráti Kristóf hegedűművész kedvéért most kivételt tesznek.

„Hét-nyolc éve Boldoczki Gábor trombitaművész egyik lemezfelvételén dolgoztunk együtt – emlékszik vissza a Baráti Kristóf a Liszt Ferenc Kamarazenekarral való találkozására. – Nagyon izgalmas volt játszani az együttessel és Rolla Jánossal, akinek a zenei hagyatéka ma is áthatja, meghatározza a zenekar szellemiségét. Az évek során egyre közelebbi kapcsolat alakult ki köztünk, aminek az egyik legemlékezetesebb élménye számomra az önálló estünk volt a Művészetek Palotájában.” Baráti Kristóf Budapesten született, de gyermekkora nagy részét Venezuelában töltötte. Ötévesen kezdett hegedülni tanulni, nyolcéves korától már fellépett Venezuela legjobb szimfonikus zenekaraival. 11 évesen meghívást kapott a Francia Rádió Fesztiváljára Montpellier-ben. Tanulmányait Budapesten a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán folytatta Szenthelyi Miklós és Tátrai Vilmos tanítványaként. Még egyetemistaként megnyerte az olaszországi Lipitzai nemzetközi hegedűversenyt és második lett a párizsi Long-Thibaud versenyen. 1997-ban legfiatalabb versenyzőként harmadik díjat és közönségdíjat nyert a rangos brüsszeli Erzsébet királynő versenyen. E sikerek után újragondolva technikáját Párizsban képezte magát tovább a Milstein, Menuhin és Szeryng iskoláit tovább örökítő Eduard Wulfsonnál. 2010-ben elnyerte a hegedűsök Oscar-díjának tekintett Moszkvai Paganini verseny első díját. A szólista szabad kezet kapott a szeptember 30-i hangverseny darabjainak kiválasztásában. A zeneirodalom viszonylag kevés, kifejezetten kamarazenekari kíséretre komponált hegedűversenye között azokat kereste, amiket még nem játszott az együttessel. Mint elmondta, Bach a-moll és E-dúr hegedűversenyei népszerű és sokat játszott darabok, a Schubert-rondó egy kevésbé ismert, különlegesebb remekmű, ami szintén nagyon közel áll most hozzá.„A művészi minősége egy együttesnek vagy zenésznek nagyon nehezen definiálható – fejtette ki, miért különleges élmény számára minden közös koncert a Liszt Ferenc Kamarazenekarral. – A zenei kvalitások mellett a nyitottság és a lelkesedés az, ami talán leginkább különbséget tesz a profi szinten mozgó együttesek között. Az nagyon fontos jellemzője a Liszt Ferenc Kamarazenekarnak, hogy egy kamaracsapatként működnek. Nincsenek hierarchikus keretek a próbákon, mindenki kifejezheti a saját elképzelését. Közös ötletelésük, értelmezésük eredményeként szólalnak meg aztán a darabok. Ezzel a fajta zenekari demokráciával ritkán találkozom.” A hegedűművész olyan kiváló együttesekkel lépett fel, mint a Royal Philharmonic Orchestra, az Orosz Nemzeti Zenekar, a Mariinsky Színház Zenekara, a Szentpétervári Szimfonikus Zenekar, a Francia Rádiózenekar, a Budapesti Fesztválzenekar, a Brüsszeli Filharmonikusok, a Japán Filharmonikus Zenekar, a japán NHK Zenekar, a Deutsches Symphonieorchester stb. Olyan jeles karmesterekkel dolgozott, mint Kurt Masur, Jurij Tyemirkanov, Jiri Belohlavek, Pinchas Steinberg, Fischer Iván, Kocsis Zoltán, Gilbert Varga, Charles Dutoit, Jukka-Pekka Saraste, Valery Gergiev, Marek Janowski. Néhány éve karmesterként is bemutatkozott. Kamarazenész partnerei között találjuk Natalia Gutmant, Boldoczki Gábort, Jean-Efflam Bavouzet-t, Kocsis Zoltánt, Perényi Miklóst, Enrico Pacét, Würtz Klárát, Misha Maiskyt, Várjon Dénest, Kim Kashkashiant, Ning Fenget, Várdai Istvánt, Nikolaj Luganszkit, Jurij Bashmet-et. Munkásságát előbb Príma-díjjal és Liszt-díjjal, 2014-ben Kossuth-díjjal és Bartók Béla-Pásztory Ditta-díjjal ismerték el. A Liszt Ferenc Kamarazenekar egyik sajátossága, hogy karmester nélkül, csupán a koncertmester vezetésével lép színpadra. Baráti kedvéért most kivételt tesznek. „Ez annak a közvetlen, közeli kapcsolatunknak köszönhető, ami az évek során kialakult köztünk – meséli a szólista. – Nagyon szeretek vezényelni, és készülök arra, hogy később aktívabban foglalkozok vele. Úgy érzem, van mondanivalóm, koncepcióm a zeneművekkel kapcsolatban, amit ki szeretnék fejezni. Óriási megtiszteltetés számomra, hogy az együttes belement az ötletembe. Már csak azért is, mert Mendelssohn „Olasz” szimfóniája, amit választottam, némiképp kiesik a kamarazenekari repertoárból, szükségünk lesz az együttgondolkodásra, hogy előadjuk. Úgyhogy egy igazán izgalmas második része lesz a műsorunknak.” A Liszt Ferenc Kamarazenekar hegedűművészeket felvonultató zeneakadémiai sorozata Baráti Kristóf szeptember 30-i fellépése után jövőre folytatódik: 2019. január 24-én az I. Bartók világverseny és fesztivál győztese, a francia–holland Cosima Soulez-Larivière, március 9-én az idei BBC Promson nagy sikert arató Lendvay József és május 25-én a fiatal lengyel tehetség, Agata Szcymczewska koncertezik az együttessel. 2018. szeptember 30.,19.30 óra – a Liszt Ferenc Kamarazenekar zeneakadémiai sorozata, 2018–2019, 1. koncert; szólista: Baráti Kristóf, hegedű. J. S. Bach: a-moll hegedűverseny, BWV 1041. J. S. Bach: E-dúr hegedűverseny, BWV 1042F. Schubert: A-dúr rondó, D438. Szünet. F. Mendelssohn: 10., h-moll vonósszimfónia. F. Mendelssohn: 4., A-dúr „Olasz” szimfónia, op. 90 – Vezényli: Baráti Kristóf. További információ: www.lfkz.hu.

Kiemelt partnereink

Szálláskereső
Keresés

Régió

Akció típusa

Hirdetés

© 2004–2018 Feszt-House Kft. | Médiaajánlat | Impresszum