Az alvás világnapja – ItthonOtthonVan.hu

ItthonOtthonVan.hu

Ma 2020. április 8., szerda, Dénes napja van.

Programsoroló

Rovatok

Régiók

Az alvás világnapja

Március 19.

Megjelent: Itthon Otthon van, 2020. március
Az alvás világnapja az Egyesült Államokból indult és célja felhívni a figyelmet az egészség, az alvás, az életmód és a közlekedés összefüggéseire. Az alvás kiemelkedően fontos része a mindennapoknak, mégis egyre rosszabbul alszanak az emberek.

Figyelj a megfelelő alvásra! A rossz alvás elhízáshoz vezethet: Az Obesity Research Journalban és más szakmai lapokban közölt tanulmányok igazolták, hogy a keveset alvók átlagsúlya szignifikánsan magasabb, mint a megfelelő alváshosszal rendelkező embereké. Egy átfogó tanulmány szerint a rövid alvásidővel rendelkező felnőttek 89%-kal, a gyerekek 55%-kal nagyobb eséllyel lesznek túlsúlyosak. Erről méltatlanul kevés szó esik, pedig a szerzők az elhízás egyik fő rizikófaktoraként jelölik meg a rövid alvásidőt. A jó alvók kevésbé éhesek: Vizsgálatok kimutatták, hogy az étvágy kontrollálásáért felelős hormonszabályozás alvásmegvonás esetén felborul. Megnő a ghrelin (étvágyfokozó hormon), és csökken a leptin (étvágyat csökkentő, elnyomó hormon) szintje. A megfelelő alvás fokozza a koncentrációképességet és a produktivitást: Ezt mindannyian ismerjük, de most már tudományosan is vizsgálták, számszerűsítették. Egyes tanulmányokban az alvásmegvonás okozta agyi funkcióváltozásokat az alkoholfogyasztáshoz hasonló mértékűnek ítélték. Alkoholfogyasztás után a koncentrációképesség és reakcióidő csökkenés miatt tilos a gépjárművezetés vagy a magasban történő munkavégzés. Pontosan ezek a funkciók sérülnek alvásmegvonáskor is. A megfelelő mennyiségű és minőségű alvás viszont jobb problémamegoldó képességgel és memóriával társult felnőtteknél és gyerekeknél egyaránt. A jó alvás maximalizálja a sportteljesítményt: Egy kosárlabdázókon folytatott vizsgálat kimutatta, hogy a hosszabb alvásidejű sportolók szignifikánsan gyorsabbak, pontosabbak, rövidebb reakcióidejűek voltak, mint az alacsonyabb óraszámot alvással töltő társaik. Hasonló eredménnyel zárult egy több ezer időskorú nő bevonásával készült vizsgálat is. A kevesebbet alvók nem sétáltak annyit, a fogásuk kevésbé volt erős, magabiztos, így minden ezekhez kapcsolódó tevékenységben, például főzés vagy akár az unokákra vigyázás stb. alulmaradtak a jól alvókhoz képest. A keveset alvóknál nagyobb eséllyel alakul ki szívbetegség és stroke: Több vizsgálat eredményének összegzéseként a tudósok megállapították, hogy akik rendszeresen kevesebbet alszanak 7–8 óránál, azoknál jóval magasabb a krónikus betegségek, köztük a szívbetegségek, valamint a stroke előfordulása is. Az alvás kihat a cukoranyagcserére, hozzájárulhat a 2. típusú diabetes kialakulásához: Egy egészséges, fiatal férfiakon végzett vizsgálat során azt találták, hogy a 4 órásra csökkentett alvásidő 6 nap után cukorbetegséget megelőző tüneteket okozott. Az állapotot egyhetes 6 óra feletti alvás megszüntette. Más tanulmányok is alátámasztották a vizsgálat eredményeit, így összességében kijelenthető, hogy aki rendszeresen kevesebbet alszik 6 óránál, az pusztán ezzel a szokásával már növeli a az esélyét a cukorbetegség kialakulásának. Az alváshiány kapcsolatban áll a depresszióval: A pszichiátriai betegségek, mint amilyen a depresszió is, szorosan kapcsolódnak az alvászavarokhoz. Ez olyannyira igaz, hogy a depresszió diagnózisához szükséges ún. kritériumtünetek egyike is az alvászavar kialakulása. Ez lehet az elalvás zavara, vagy az átalvásé is, mikor ugyan elalszik az ember, de többször felébred éjszaka, s nem vagy csak nehezen tud visszaaludni. Azt, hogy az alvászavar okozza a depressziót és nem fordítva, arra alapozzák, hogy a sleep apnoe-s (légzéskimaradásos/horkoló) emberek körében is magasabb a depresszió előfordulása. Mi több, még az öngyilkosság esélye is magasabb az alvászavarral rendelkezők körében. A megfelelő alvás támogatja az immunrendszert: Már egy kevés alváshiány is mérhetően rontja az immunstátuszt. Egy vizsgálatban felső légúti kórokozókkal fertőztek meg 7 óránál kevesebbet és 8 óránál többet alvókat. Az alváshiányban tartottak közül háromszor annyian betegedtek meg, mint a sokat alvóknál. Az alváshiány rontja a bőr minőségét, elősegíti a ráncosodást: Alváshiány esetében a kortizolszint megemelkedik (stresszhormon). A magas kortizolszint mellett a szervezet elkezdi lebontani a kollagénfehérjéket, ez pedig halvány bőrszínhez, finom vonalak megjelenéséhez, ráncosodáshoz vezet. Az alvásszegénység fokozza a szervezetben a gyulladásokat: Krónikus gyulladások, például különböző bélgyulladások, ízületi gyulladások, autoimmun eredetű gyulladások aktiválódását, tünetek fellobbanását okozhatja az alváshiány. Egészségesekben is megnő a gyulladásra utaló mérhető mutatók értéke. Összességében tehát elmondható, hogy az egészséges életmód csak a megfelelő minőségű és mennyiségű alvással lehet teljes. Szükséges az optimális testalkat, bőrminőség fenntartásához csakúgy, mint a megfelelő energiaszinthez, s jó hangulathoz.

Kiemelt partnereink

Szálláskereső
Keresés

Régió

Akció típusa

Hirdetés

© 2004–2020 Feszt-House Kft. | Médiaajánlat | Impresszum