
A projektgazdák fontosnak tartották a fejlesztések során, hogy a várat olyan attrakciókkal töltsék meg, amelyek önfenntartóvá teszik a műemléket, sőt számos helybelinek munkalehetőséget biztosítanak.
A rekonstrukció keretében megerősítették a vár falait, s megtörtént az Öreg-torony restaurálása is, ahol több kiállítóterem várja a látogatókat. A panorámateraszról megcsodálhatjuk a Mátra hegyvonulatait. Az országban Kisnána a harmadik hely, ahol kronoszkóp segítségével tekinthetünk a múltba. Opálbemutató terem is létesült a várban, hiszen Kisnána az ország egyik legnagyobb opállelőhelye. Az eddig talált legnagyobb, közel négytonnás darabot eddig a budapesti Természettudományi Múzeum őrizte, de a felújítások után visszakerült méltó helyére, a kisnánai várba. A pincében különleges bortrezor található. A vár mellett szlovák tájház mutatja be az egykori falusi életet. A megújult kisnánai vár kiváló rendezvényhelyszín is egyben, előzetes bejelentkezéssel délutáni estebéd vagy borvacsora is rendelhető.
Felújítás Sirokon
A siroki vár romos állapotában is méltóságteljesen emelkedik a 296 méter magas sziklahegyen a Mátra és a Bükk találkozásánál, s az ország legjelentősebb romvárai közt tartják számon. Most szintén EU-s forrásokból, mintegy 365 millió forintos beruházásból varázsolják újjá az ősi romokat, s 2012 nyarán várhatóan lezárul a projekt első nagy üteme.