Debrecenbe költöztetik a Természettudományi Múzeumot – ItthonOtthonVan.hu

ItthonOtthonVan.hu

Ma 2020. szeptember 28., hétfő, Vencel napja van.

Rovatok

Régiók

Debrecenbe költöztetik a Természettudományi Múzeumot

Megjelent: Itthon Otthon van, 2020. július
„A kormány jóváhagyta Debrecen 2030-ig tervezett fejlesztési koncepcióját, amelynek célja, hogy a város Magyarország keleti régiójának központja legyen” – jelentette be az innovációs és technológiai miniszter. – „A mintegy 600 milliárd forint forrásigényű projekteket tartalmazó Debrecen 2030 program öt pillére a gazdaság, a közlekedés, az oktatás, a kultúra és a városfejlesztés.”

A Debrecen 2030 programból Palkovics kiemelte a helyi nemzetközi repülőtér bővítését, a várost elkerülő keleti körgyűrű folytatását és a Természettudományi Múzeum Debrecenbe költöztetését. Papp László, Debrecen polgármestere a zászlóshajó projektek közül kiemelte az új Természettudományi Múzeum megépítését. Palkovics László miniszter azt mondta, végleges, hogy a múzeumot elköltöztetik Budapestről: „Az hogy Magyarországon minden Budapesten legyen, sehol nincs megírva. Debrecen Magyarország második legnagyobb városa, és azt gondolom, hogy egy természettudományi múzeum kedvéért többen le fognak ide jönni.” A Magyar Természettudományi Múzeum áthelyezésének kérdése 2018 óta van napirenden, és a kormány gyakorlatilag teljes mellszélességgel szembemegy a szakma állásfoglalásával, ami szerint hibás és káros lépés lenne elvinni a fővárosból a múzeumot, ami nemcsak múzeum, de nemzetközi szinten is egyedülálló gyűjtemény és kutatóműhely is egyben.

Kiemelt partnereink

Szálláskereső
Keresés

Régió

Akció típusa

Hirdetés

© 2004–2020 Feszt-House Kft. | Médiaajánlat | Impresszum