Jakabos Zsuzsanna: Imitáljuk a versenyeket az uszodában – ItthonOtthonVan.hu

ItthonOtthonVan.hu

Ma 2020. július 3., péntek, Kornél napja van.

Programsoroló

Rovatok

Régiók

Jakabos Zsuzsanna: Imitáljuk a versenyeket az uszodában

Megjelent: Itthon Otthon van, 2020. június
A koronavírus-járvány alaposan felforgatta a sportolók életét is, Jakabos Zsuzsannának hosszabb ideig kellett nélkülöznie az uszodát, mint karrierje során bármikor. Olimpikon úszónőnk ezzel együtt nem érezte magát rosszul a szünet alatt, mert mindig volt tennivalója. Elmondása szerint egy-két hét után újra sikerült felvennie a ritmust, mostanra pedig már háziversenyeket is tartanak egymás között az edzéseken.

Miután a koronavírus felütötte a fejét Magyarországon március elején, az élsportolók is önkéntes házi karanténba vonultak, a programjuk pedig egyik napról a másikra borult fel. Jakabos Zsuzsannának egy hónap maradt ki az úszásból, ami korábban soha nem fordult még elő vele. „Szerencsére azért négy hét nem a világvége és hamar sikerült újra formába lendülni. Egy-két hét úszás után már nagyon jól éreztem magam, de én alapvetően nem is unatkoztam a szünet alatt, mert mindig volt tennivalóm. A karantén időszakában vagy a vizsgaidőszakra tanultam, vagy a YouTube-csatornámra készítettem videókat otthoni edzésekről. A 10 részes sorozatban saját testes gyakorlatokat mutattam be, ezzel is segítve azokat, akik ötlethiányban szenvedtek” – fogalmazott. Európa-bajnok úszónőnk napirendje egy kicsit most más, mint a megszokott állapotban volt. Jakabos Zsuzsanna hétkor kel, nyolctól úszóedzésen vesz részt, majd pihenni, ebédelni megy, hogy aztán háromtól újabb két órát ússzon. Bizonyos napokon a reggeli úszótréning után erőnléti edzésen vesz részt, ilyenkor a délutánja lazább valamelyest. „Az étkezésre mindig odafigyelek, szeretek egészségesen táplálkozni, sok zöldséget és gyümölcsöt fogyasztani, ez lényegében nem változott az elmúlt hónapokban. Amikor nagyon kemény a felkészülés és napi 6–7 órát edzünk, akkor kiemelten ügyelek arra, hogy a megfelelő tápanyagot be tudjam vinni, nehogy keveset egyek úgymond. A gyenge pontom a fagylalt, abból mindennap bármennyi gombócot meg tudnék enni, de ezt is próbálom limitálni” – magyarázta. A 31 éves olimpikon arról is beszélt, a jövő májusi Európa-bajnokságra készülnek, de júliusban például már lesz kisebb zártkörű versenyük is. „Az uszodában mi már háziversenyeket tartunk és próbáljuk imitálni azt, mintha versenyen lennénk. Felhúzzuk a versenydresszt, a versenysapkát, így fenntartva azt az érzetet, mintha tényleg élesben zajlana az egész” – tette hozzá a MED-Sport úszónője. Freimann Sándor erőnléti edző egyébként nagyon elégedett Jakabos Zsuzsanna teljesítményével. Mint mondta, az alapozással, a felzárkóztatással már végeztek, Zsuzsi teherbírása pedig kimagasló, mint mindig, hiszen a fiúkkal végig bírja az edzést, szinte ugyanazokkal a súlyokkal.

Kiemelt partnereink

Szálláskereső
Keresés

Régió

Akció típusa

Hirdetés

© 2004–2020 Feszt-House Kft. | Médiaajánlat | Impresszum