A Pesti balhé című vígjáték az első új magyar bemutató a mozikban – ItthonOtthonVan.hu

ItthonOtthonVan.hu

Ma 2020. augusztus 12., szerda, Klára napja van.

Rovatok

Régiók

A Pesti balhé című vígjáték az első új magyar bemutató a mozikban

Megjelent: Itthon Otthon van, 2020. július
Inotay Ákos és Lóth Balázs ötletéből Kis-Szabó Márk zsánerfilmet írt, egy fordított képrablás történetét.

Lóth Balázs rendező elmondta, hogy régóta nem volt új film, hiányzik az embereknek a közös filmnézés élménye. A Pesti balhé gyerekkori barátokról szól, akik hosszú évek után újra találkoznak. Annak idején sok közös balhéjuk volt, de azóta a szélrózsa minden irányába szétszóródtak. A társaság egyik tagja, egy festő előáll egy őrült ötlettel: lopják be egy festményét egy közelgő neves aukcióra. Bizonyítani akar az apjának, barátai számára pedig becsületbeli üggyé válik, hogy ebben segítsenek neki. Inotay Ákos és Lóth Balázs ötletéből Kis-Szabó Márk zsánerfilmet írt, egy fordított képrablás történetét. „Nem a pénzről szól, hanem arról, hogy ez a társaság kiáll a barátjáért. Ráadásul egy apa-fiú viszony is kibomlik a történetben és számomra ettől lett nagyon személyes a film” – mondta el Elek Ferenc színművész, aki egy lúzer állatorvost játszik, de a történet egy pontján meglepő változáson esik át a karaktere. mJászberényi Gábor alakítja a sikertelen festőt. Nagyvilági, műkincskereskedő apja (Hegedűs D. Géza) sem becsüli, ezért neki és a világnak is meg akarja bemutatni, hogy igenis ér valamit. Reviczky Gábor játssza azt a bűnözőt, aki valaha komoly balhékban vett részt és a képrablások doyenjének tartja magát, de mivel már kijött a gyakorlatból, ez számos kalamajkát okoz. Járai Máté orosz milliárdost, Crespo Rodrigo pedig a főhős, a nagymenő építész Marcel (Mészáros Béla) főnökét játssza. Marcel igazi csodagyereknek számított, de elkapta a gépszíj és a pénzcsinálás közben elvesztette játékos kreativitását. Ezzel a kalanddal azonban visszatalálhat régi énjéhez. Petrik Andrea elvakult környezetvédőt alakít, aki a békák megmentéséért fáradozik. Inotay Ákos, a nyugdíjasklubok szabadúszó Hamletje pedig komoly method actor, de ezt a világ nem is sejti. Szabó Simon egy picit mást játszik, mint a többi filmjében, de neki is jó kihívás volt ez a szerep. A film felvételei tavaly zajlottak. „Volt olyan nap, amikor csak kimentünk a Mafilm udvarára és robbantottunk, zúztunk, füstöltünk, rakétát izzítottunk, lángba borítottunk egy kaszkadőrt. Ha ezeket is a forgatáshoz számítjuk, akkor 40 napig tartott. A helyszínek is nagyon változatosak voltak: Budapest egy új arcát akartuk megmutatni, olyan különleges helyeket, ahová ritkán jut be földi halandó” mondta a rendező. A film látványvilága Fekete Annát dicséri. „Felépített egy olyan hotelfolyosót, ami úgy nézett ki, mintha tényleg ott lettem volna az eredeti helyszínen. Utoljára ilyen élményem a Hellboy 2. forgatásán volt, amikor az etyeki stúdióba egy New York-i utcát varázsoltak” – mesélte Elek Ferenc. A Pesti balhé 500 millió forintból készült a Nemzeti Filmintézet támogatásával és a szponzori pénzekkel együtt. A film producere Fülöp Péter és Hutlassa Barna, az executive producer Bartók Anna. A vígjáték operatőre, Balázs István Balázs volt. A filmhez 450 oldalas technikai forgatókönyv készült több ezer rajzzal, fotóval. Gulya Róbert a pandémia alatt írta a filmzenét, amelyet a karantén feloldása után a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara egyetlen nap alatt játszott föl. A film könnyűzenei válogatása a Heaven Street Seven tagjának, Jappánnak köszönhető. A Pesti balhé július 30-tól látható a mozikban.

Kiemelt partnereink

Szálláskereső
Keresés

Régió

Akció típusa

Hirdetés

© 2004–2020 Feszt-House Kft. | Médiaajánlat | Impresszum