Így készül Debrecen a virágkarneválra járvány idején – ItthonOtthonVan.hu

ItthonOtthonVan.hu

Ma 2020. szeptember 28., hétfő, Vencel napja van.

Programsoroló

Rovatok

Régiók

Így készül Debrecen a virágkarneválra járvány idején

Megjelent: Itthon Otthon van, 2020. augusztus
Eddig ötször tervezték át a debreceni virágkarnevál idei programjait annak érdekében, hogy az érdeklődők a változó járványhelyzetben is a lehető legbiztonságosabban vehessenek részt a karneváli hét rendezvényein – közölte a város kulturális alpolgármestere.

Puskás István a fesztivál két programelemét, a Klasszikusok éjszakáját és a Fények éjszakáját beharangozó sajtótájékoztatón elmondta, hogy a hagyományos programok mellett évről érve igyekeznek friss, kortárs elemekkel gazdagítani a kínálatot, és ha kell, a szükségből erényt kovácsolni. Ilyen lesz az a több napon át tartó fénytárlat, amelyet a Csokonai Színház teljes felújítás előtt álló épületében rendeznek meg.Gemza Péter, a színház igazgatója hozzátette: a kiköltözést minél több érzelemmel, rendezvénnyel szeretnék megünnepelni, láthatóvá téve az épület ismert és kevésbé ismert tereit. Ezek sorában az első lesz a tíz helyszínen látható fénytárlat. Bordos László Zsolt 3D-mappingművész jelezte: augusztus 17. és 22. között 14 fényművészeti installációt tekinthetnek meg az érdeklődők a Csokonai Színház falai között, ahol óránként tárlatvezetést is tartanak. Utóbbiakra regisztrálniuk kell majd az érdeklődőknek, és a távolságtartás mellett a jelenlegi állapotok szerint szájmaszkot is kell majd viselniük. Bódor Edit, a virágkarnevál főszervezője kiemelte: az augusztus 20-ra teljesen megújuló Dósa nádor teret, ahol felavatják Szent István király egész alakos szobrát, különleges fényfestéssel teszik látványossá. Az egyik homlokzaton például animáció formájában Szent István király jelenik majd meg séta közben. Ugyancsak fényjáték várja a régi városháza udvarán a zenés esték iránt érdeklődőket. Bódor Edit a Klasszikusok éjszakája című programról elmondta: augusztus 15-én a Kölcsey központban nagykoncerttel, a város különböző szabadtéri pontjain, többek között a nagytemplom mögötti emlékkertben és a Déri téren kamraprodukciókkal várja az érdeklődőket a Kodály Filharmónia Debrecen. A szervezők korábban azt is bejelentették, hogy az idén a 60. születésnapját ünneplő, eredetileg Lúdas Matyi nevét viselő debreceni vidámpark ad otthont a Galiba Gyermekfesztiválnak. Utóbbin óvodások, iskolások, tánccsoportok, civil szervezetek gyermekcsoportjai a maguk készítette kiskocsikkal vonulva kóstolnak bele a karneváli hangulatba.

Kiemelt partnereink

Szálláskereső
Keresés

Régió

Akció típusa

Hirdetés

© 2004–2020 Feszt-House Kft. | Médiaajánlat | Impresszum