Páratlan kiállítás nyílt a Magyar Nemzeti Múzeumban – ItthonOtthonVan.hu

ItthonOtthonVan.hu

Ma 2020. október 21., szerda, Orsolya napja van.

Programsoroló

Rovatok

Régiók

Páratlan kiállítás nyílt a Magyar Nemzeti Múzeumban

Megjelent: Itthon Otthon van, 2020. október
„Testünk, vérünk érte adni, a hazához hívnek lenni” – honvéd ereklyék 1848–1849-ből címmel nyílt időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban az aradi vértanúk emléknapján. Az ünnepélyes megnyitó elején az október 6-i nemzeti gyásznap alkalmából elmondták a 13 aradi vértanú nevét.

Benkő Tibor honvédelmi miniszter a tárlatot megnyitva fontosnak nevezte az első felelős alkotmányos miniszterelnök, Batthyány Lajos nevének felelevenítését is, akinek a hazáért, a szabadságért, a magyar nép függetlenségéért kellett vértanúhalált halnia. Emlékeztetett, hogy Battyhány Lajos katonaként kezdte pályafutását, majd politikus lett és kormányfő. A kormányfői megbízatásának visszaadásakor azt mondta: a továbbiakban nem a politika és a jog erejével, hanem a fegyver erejével kívánja hazáját szolgálni – idézte fel a miniszter, aki szerint ez a kiállítás „soha jobbkor” nem valósulhatott volna meg. Benkő Tibor hangsúlyozta: egy kiállítás eszmei értékét az adja, hogy a tárgyak ne csak a múltra emlékeztessenek, azok mögött az embert is látni lehessen. Arra is gondolni kell, hogy elődeink, őseink felruháztak minket azzal a felelősséggel, hogy az új nemzedékek lássák a tárgy mögött a szenvedést, a kínokat, amelyekben a magyarságnak, a magyar embereknek része volt.A több mint ezeréves magyar történelem mindig a magyar emberek elszántságáról, csatározásáról, harcáról szólt – idézte fel a miniszter. A politikus köszönetet mondott Máday Norbertnek – akinek gyűjteményéből a tárlat nyílt –, hogy gondoskodik arról, az új nemzedékek továbbvigyék azokat az eszméket, amelyekkel „elkötelezett és elhivatott tagjai vagyunk ennek az országnak”. A kiállított tárgyak, fegyverek, tartozékok, festmények mind arra utalnak, Máday Norbert nemcsak tárgyakat gyűjt szenvedéllyel, hanem egy eszmeiséget képvisel – mondta Benkő Tibor. A miniszter úgy fogalmazott: „szüksége van az országnak ilyen emberekre”.Szükség van olyanokra, akik ápolják a múltat, hogy az emberek értsék meg kinek köszönheti Magyarország a jelenét és kire számíthat a jövő építésében – jelentette ki. Varga Benedek, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója elmondta: a most nyílt tárlatban korabeli festményeket, honvédportrékat, díszkardokat, valamint további olyan tárgyakat állítottak ki, amelyek tükrözik a szabadságharc korát. A főigazgató kiemelte: a fegyverek gyűjtése a múlt egy nagyon fontos aspektusát reprezentálta és tette megérthetővé. A gyűjtők az egész társadalom számára végeztek, végeznek értékteremtő munkát, vannak, akik a megsemmisüléstől mentettek meg számos fegyvert. Máday Norbert olyan gyűjtő, aki hisz benne, hogy nemzeti történelmünk általa őrzött emlékei mindenki gazdagodását szolgálják – jegyezte meg Varga Benedek. Máday Norbert elmondta: 30 éve kezdte el gyűjteni a szabadságharc emlékeit. Kitért arra is: ez a nap a magyar fegyvegyűjtőkről és a magyar fegyvergyűjtésről is szól, ami évtizedekig nem kapott kellő figyelmet.A kiállítás megnyitóját követően bemutatták Máday Norbert Pengén csillanó arcok című könyvét is.

Kiemelt partnereink

Szálláskereső
Keresés

Régió

Akció típusa

Hirdetés

© 2004–2020 Feszt-House Kft. | Médiaajánlat | Impresszum