A Pál utcai fiúk nyomában Budapesten – ItthonOtthonVan.hu

ItthonOtthonVan.hu

Ma 2020. október 21., szerda, Orsolya napja van.

Rovatok

Régiók

A Pál utcai fiúk nyomában Budapesten

Megjelent: Itthon Otthon van, 2020. október
Molnár Ferenc Pál utcai fiúk című regényét mindannyian ismerjük. Több nyelvre lefordították világszerte, filmadaptációt és színházi előadást is készítettek belőle. Azonban kevesen tudjuk, hogy mennyi ma is látogatható helyszín és emlékhely kapcsolódik ehhez a műhöz.

Mivel messzire sem kell menni értük, egy őszi hétvégén kellemes program lehet felkeresni őket a Ferencvárosban és a Józsefvárosban. A Nemzeti Múzeum kertje volt a Pál utcaiak üveggolyózásának és az einstandnak a helyszíne. Ennek tematikus játszótér állít emléket. A Hőgyes utca 3. szám alatti épületen tábla áll, mely Nemecsek Ernőre hívja fel a figyelmet egykori lakhelyén. A táblát 2016 szeptemberében állította Ferencváros Önkormányzata. Az emléktáblán ez a felirat áll: „Az emberi méltóságról és becsületről példát adó Nemecsek Ernő – Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk című regény főszereplőjének – regénybeli lakhelye.” A regény einstandjelenetét ábrázoló Pál utcai fiúk szoborcsoport a Práter utcában található. Szanyi Péter a regény megjelenésének 100. évfordulója alkalmából készített alkotásán Nemecsek és két társa üveggolyózik, míg odébb a vörösinges Pásztorok figyelik őket. A szobor mögött, az iskola falán olvasható a regény ideillő jelenete: „Hát csak jöttek a Pásztorok, egyre közelebb jöttek, és nézték nagyon a golyókat. Mondom a Kolnaynak: »Te, ezeknek tetszik a mi golyónk« – és még a Weisz volt a legokosabb, mert ő mindjárt mondta: »Gyönnek, gyönnek, ebből a gyövésből nagy einstand lesz.«” A Corvin sétányon áthaladva a Tömő utca sarkán áll a 2007-ben, a regény keletkezésének 100. évfordulója alkalmából létrejött grund. Itt minden korosztály jól érezheti magát. A grundra hatalmas várat építettek, mely felidézi a regénybeli faberakásokat. A kisebbek a játszótéren játszhatnak, míg a homokozó melletti falon A Pál utcai fiúk kiemelt részleteit olvashatják, a nagyobbak pedig elfogyaszthatnak egy italt a romkocsmában. A Füvészkert a regény több jelenetének is helyszíne. „Furcsa, érdekes hely volt ez a nagy üvegház. Ők a bal szárnyában voltak, s azon túl még az épület középrésze következett, majd a jobb szárnya. Véges-végig nagy levelű, kövér törzsű fák állottak nagy, zöld dézsákban. Hosszú ládákban a páfrány és a mimóza tenyészett. A középső rész nagy kupolája alatt pedig legyezőlevelű pálmák meredtek fölfelé, s délszaki növényekből valóságos kis erdő állott itt. Az erdő közepén aranyhalas medence, a medence mellett pad. Aztán megint magnóliák, babérok, narancsfák, óriási páfrányok. Csupa erős, fojtó illatú növény, amely fűszeres szaggal tölti meg a levegőt. S a gőzzel fűtött, nagy üvegcsarnokban állandóan csurgott-csöpögött a víz” – írja Molnár a műben. Boka, Csónakos és Nemecsek a pálmaházban bújt el, s a füvészkerti Viktória-ház medencéjében tavaly nyáron állították fel Nemecsek szobrát, mely a regény egy fontos jelenetének, a kis főhős megfürdetésének állít emléket. A szobor Zsigó András formatervező munkája, s bár a mű csak deréktól felfelé ábrázolja a kisfiút, a víz tükröződése segít optikailag teljessé tenni a látványt.

Kiemelt partnereink

Szálláskereső
Keresés

Régió

Akció típusa

Hirdetés

© 2004–2020 Feszt-House Kft. | Médiaajánlat | Impresszum