Életre kelnek Budapest eltűnt épületei – ItthonOtthonVan.hu

ItthonOtthonVan.hu

Ma 2021. január 22., péntek, Vince napja van.

Programsoroló

Rovatok

Régiók

Életre kelnek Budapest eltűnt épületei

Kreatív stúdió hozza vissza a főváros ikonikus helyszíneit

Megjelent: Itthon Otthon van, 2020. december
Ha mindig érdekelte, hogy milyen volt a II. világháború előtti Budapest, ha sétált volna az egykori Kálvin téren, vagy betért volna a Blaha Lujza téri Nemzeti Színházba, akkor most egy különleges film segítségével megteheti.

Egy kreatív stúdió keltette életre Budapest eltűnt épületeit, melyek most nem csak fotóként bukkannak fel, hanem a képek filmmé változtak. A különleges animációs sorozat első részében – többek között – látható a régi Nemzeti Színház teljes pompájában, akárcsak a pesti alsó rakparton a Hungária Nagyszálló, az első, avagy régi Erzsébet híd, a Döbrentei téri Szent Demeter-templom, a Kálvin tér vagy épp a Lloyd-palota, ami a főváros legszebb klasszicista stílusú palotája volt. De megmozdul a Dísz tér és a Szent György tér közötti területen lévő, 1879–1882 között épült Honvédelmi Minisztérium épülete is. Kallina Mór terveinek leghangsúlyosabb eleme az óriási méretű, téglalapra szerkesztett kupola volt, melynek két oldalán állt Szász Gyula Háború és béke allegorikus szobra. A II. világháborúban súlyos károkat szenvedett épületegyüttest 1949-ben rommá nyilvánították, elbontották, s csupán a Honvéd Főparancsnokság épületét tartották meg az első emelet magasságáig. A sorozat egyediségét az adja, hogy ezekről a helyekről most először mozdulnak meg a fotók. Az Animatiqua Stúdió szerint a film legnagyobb különlegességét az a paradox hatás adja, amikor a néző azt érzékeli, hogy mozog a Duna a régi Erzsébet híd alatt, hogy a felhők hol lassabban, hol gyorsabban szállnak, csobog a szökőkút, felbukkan egy kismadár, egy autó vagy épp a Dunán egy hajó. Így egy teljesen más világba csöppen a néző, mintha csak egy álló képet nézne, ráadásul egy olyan korszakba, ahol a legtöbben még nem is éltünk. „Egy kép felér ezer szóval, egy film felér ezer képpel” – ez az Animatiqua Stúdió mottója, akik álló képekből múltidéző filmet készítettek. Az ötlet Kondacs Andrástól, a stúdió alapítójától származik. „Több mint 15 éve élek Budapesten és az óta elvarázsolnak az épületek… Nyitott szemmel jártam a várost és feltűnt, hogy vannak szép, na meg kevésbé szép épületek. Azt is tudtam, hogy a II. világháború után alaposan megváltozott a városkép, elkezdtem utánaolvasni, és közben megelevenedtek előttem a gyönyörű paloták, terek – mesélte Kondacs András. Az animációsfilm-rendezőnek ekkor jött az ötlet, hogy egy olyan filmet készítsen, ahol meg tudja mutatni, hogy milyen értékes épületek álltak egykor a ma jól ismert utcákon, tereken. Az első részben olyan területeket  választottak, amiket mindenki jól ismer. Ahol naponta több ezer ember megfordul, ilyen a Kálvin tér, a Deák Ferenc tér vagy épp a Duna-korzó. András nem titkolt célja, hogy a kisfilmekkel az érzelmekre is hatni szeretne. „A technológia, amivel ez a film készült, Magyarországon nem megszokott, általában a hollywoodi filmeknél vannak ilyen trükkök. Egy videóból bármikor tudunk állóképet csinálni, de fordítva ez nem igaz. Egy fényképből videót csinálni már egy komolyabb technikai tudást igényel” – mondta Kondacs András, aki úgy véli inkább a művészi keresgélés volt hosszadalmas, a gyártási fázis már könnyen ment a csapat számára. A filmek forrásához a Fortepan képeit használták fel, mivel őket találták a legmegbízhatóbb és leghitelesebb forrásnak. Bár az első film még csak most készült el, a sorozat következő részéről elárulta a terveket. „A második rész amolyan detektívregényszerű lesz. Mind zenében, mind dramaturgiájában a detektíves filmek hangulatát fogja megidézni, és lehet majd nyomozni, hogy mi, miért és hogyan tűnt el. A mi célunk nemcsak az, hogy szórakoztassunk, hanem hogy értéket és tudást adjunk” – tette hozzá az animációsfilm-rendező. „Ez egy sorozat része lesz. Dupla trilógiában gondolkozunk, azaz 2x3 részben, mert nemcsak az eltűnt épületek, hanem az épületrészletek – kupolák, lépcsőházak, teraszok – is csodálatosak. Elsőre olyan épületeket vettünk alapul, ami talán a legfájóbb az embereknek” – mondta a rendező.A film első része elérhető az Animatiqua Youtube-csatornáján, valamint a Facebook-oldalán is. Link a videóhoz: https://www.youtube.com/watch?v=b19_GMIAQwc 

Kiemelt partnereink

Szálláskereső
Keresés

Régió

Akció típusa

Hirdetés

© 2004–2021 Feszt-House Kft. | Médiaajánlat | Impresszum