Ezeréves magyaltölgy lett Az európai év fája – ItthonOtthonVan.hu

ItthonOtthonVan.hu

Ma 2021. április 23., péntek, Béla napja van.

Rovatok

Régiók

Ezeréves magyaltölgy lett Az európai év fája

Megjelent: Itthon Otthon van, 2021. március
Az év fája verseny 2002-ben Csehországból indult, a kezdeményezéshez azóta számos ország csatlakozott. 2011-ben először az országos győztesek Az európai év fája címért is versenyezhettek egymással. Idén egy Spanyolországban található magyaltögy nyerte Az év európai fája címet.

A rekordszámú, több mint százezer szavazatot kapó győztes tölgy központi szerepet tölt be a falu életében. „Mindig is nagyon szerettem, mert amikor először a faluba érkeztem, a férjem idehozott, ráültetett az egyik ágára, és lefényképezett” – mesélte egy helyi nő, egy másik pedig arról beszélt, hogy a gyerekek állandóan a fához járnak játszani. „Reméljük, hogy a magyaltölgyre továbbra is vigyázni fognak, és úgy ápolják majd, ahogy az édesapám is tette” – mondta a fa egyik tulajdonosa. A díjátadót a koronavírus-járvány miatt online tartották meg. A győzelem hírére a falu lakói hatalmas ünneplést csaptak. A Magyarországot képviselő mélykúti júdásfa a nyolcadik helyen végzett az európai versenyen. A fa 2020 októberében 5091 szavazattal lett hazánkban Az év fája cím birtokosa. A verseny célja, hogy felhívja a figyelmet kulturális és természeti értékeinkre, és erősítse a fák és emberek közötti kapcsolatot. A fáknak nem is a szépsége, mérete vagy a kora a döntő tényező, hanem a történetük, és a kapcsolatuk a helyi közösséggel. A verseny következő fordulója március 22-én, az erdők nemzetközi napján indult Magyarországon. Május 10-ig jelölhetjük a kedvenc fánkat fényképpel és a fához fűződő történetünk leírásával. A döntő mezőnyét az Ökotárs Alapítvány szakmai zsűrije állítja össze, majd ősszel közönségszavazás dönt a győztesről. Forrás: http://evfaja.hu.

Kiemelt partnereink

Szálláskereső
Keresés

Régió

Akció típusa

Hirdetés

© 2004–2021 Feszt-House Kft. | Médiaajánlat | Impresszum