Hírek – ItthonOtthonVan.hu

ItthonOtthonVan.hu

Ma 2018. november 21., szerda, Olivér napja van.

Rovatok

Régiók

Hírek

Az ember tragédiája 1. címmel mutatja be december 1-jén a székesfehérvári Vörösmarty Színház Madách Imre drámai költeményét, amelyet a társulat művészeti vezetői, Bagó Bertalan, Hargitai Iván, Horváth Csaba és Szikora János igazgató közösen állítanak színpadra.
Kétszáz éves a színjátszás Székesfehérváron, a társulat ezért jubileumi premierre készül. Szikora János igazgató elmondta: 1818. október 11-én volt az előadása annak a társulatnak, amely abban a különös kegyben részesült, hogy egy város felvállalta, hogy eltartja színészeit. Fizetést, szállást adtak nekik, öt éven keresztül fenntartottak egy társulatot – mondta, hozzátéve: az, hogy központilag támogatják a színházat, 200 évvel ezelőtt kezdődött el Székesfehérváron.
Kiemelte: a székesfehérvári színházban soha nem játszották még Az ember tragédiáját. Mint mondta, már hat éve tervezik a darab színrevitelét és egyszer csak megszületett a felismerés, hogy együtt állítsák színpadra. Hozzátette: a mű könnyen négy részre bontható, egy spirituális rész mellett az ókor, a középkor és az újkor jelenik meg.
Szikora János elmondta: a spirituális részt rendezi, amely egyben a darab kerete is. Az ő feladata az első szín, a teremtés, majd a paradicsom, a kiűzetés a paradicsomból és a tizenötödik szín, amikor Ádám és Éva álmai sorozatának a végén ugyanoda, a kiűzetés színhelyére tér vissza.
Mint mondta, az előadásban a teljes társulat színpadra lép. Az egyes korszakokban más-más színész alakítja Ádámot, Évát és Lucifert is, ami mögött az a gondolat áll, hogy váltogatják arcukat, formájukat, karakterüket a különböző történelmi korszakokban.
Az igazgató elmondta, hogy az a felvetés is érdekelte őket, hogy vajon hogyan folytatná a művét Madách. Ezért felkértek négy neves írót, Závada Pált, Márton Lászlót, Térey Jánost és Tasnádi Istvánt, hogy ott folytassák a művet, ahol Madách abbahagyta. Az új darabot Az ember tragédiája 2. címmel fogják műsorra tűzni.
Az igazgató szólt arról a gyűjtésről is, amellyel emléket állítanak a 200 évvel ezelőtti közadakozásnak. Elmondta: 1818-ban a színházi előadásokat a Pelikán vendégfogadóban tartották. Az épület homlokzatát szeretnék felújítani a mostani adománygyűjtésből.

Kiemelt partnereink

Szálláskereső
Keresés

Régió

Akció típusa

Hirdetés

© 2004–2018 Feszt-House Kft. | Médiaajánlat | Impresszum