Jubileumot ünnepel idén Szeged: az iskolateremtő festő és grafikus, Vinkler László az idén lenne százéves. A rajz-művészettörténet tanszéket alapító művész emlékére a szegedi magángyűjtők tulajdonában lévő alkotásokból nyíló kiállítást szombattól láthatják az érdeklődők a Reök-palotában Fantasztikus realizmus – Vinkler 100 címmel.
Vinkler László 1912-ben született Szabadkán, de a húszas évektől Szegeden élt és alkotott, később a térség képzőművészetének meghatározó alakjává vált.
– A vinkleri életmű igen sokszínű, ezt igyekszünk a kiállításon is érzékeltetni. A jubileumi tárlat az egész életpályát átölelő anyag segítségével vezeti be a látogatókat Vinkler képzőművészeti univerzumába. A hosszú évekig Szegeden élő, iskolateremtő mester több mint 80 alkotása kizárólag szegedi magánygyűjtőktől érkezett. Még az életművet jól ismerők számára is számos csemegével szolgál a tárlat, hiszen korábban soha ki nem állított műveket is láthatnak – mondta Nátyi Róbert művészettörténész a március 11-ig látható tárlat megnyitását megelőző sajtóbejáráson.
Az anyag a vinkleri sokszínűséget tükrözi. Az olajfestmények, tusrajzok, kollázsok a szegedi rajz-művészettörténet tanszéket 1947-ben felkérésre alapító, kísérletező hajlamú mester minden jelentős alkotói korszakát felölelik. A kiállításon láthatunk példát a ’30-as évek akadémista portréiból, tájképeiből. A ’40-es, ’50-es években a kubizmus, szürrealizmus, nonfiguráció hatott művészetére. Az igazi érdekességet azonban mégis az 1960–70-es években készített tasiszta, gesztusjellegű, nonfiguratív tusöntvényei jelentik. A hatalmas méretű, drámai hatású, fekete-fehér alkotások a magyar képzőművészetben szinte egyedülállóak. Négy-öt évtizeddel ezelőtt alkotásaival Vinkler László kapcsolódott a kor legmodernebb törekvéseihez, a tragikus hangvételű műveket annak idején azonban sem a közönség, sem a szakma nem fogadta be – mondta el a kiállítás kurátora.
A március közepéig látható REÖK-beli tárlathoz közel egy hónap múlva a Móra Ferenc Múzeum is csatlakozik: az évforduló apropóján saját gyűjteményében található Vinkler-képekkel egészíti ki a Reök-palotában lévő kiállítást.
MTI - Önkormányzati sajtószolgálat