Nem mindennapi karácsonyi ajándékot kaptak a kecskemétiek: tavaly december 23-án birtokba vehették a város új élményfürdőjét.
Európa egyik legnépszerűbb karácsonyi vására már november 18. óta hívogatja a járókelőket Budapest szívében, a Vörösmarty téren. A zsűrizett kézműves portékák, a karácsonyi finomságok, az óriás adventi kalendárium, a vidám színpadi programok, a kézműves játszóház és a Mikulás személyes látogatása mellett az idén újdonságok is várják a közönséget.
Tizenötödik alkalommal rendezik meg október 28–31. között az ország és Közép-Kelet-Európa egyik legismertebb gasztrokulturális eseményét, a Csabai Kolbászfesztivált a városi sportcsarnokban. A fő attrakciónak az idén is a kolbászkészítő verseny ígérkezik, amelyen ismét mintegy félezer csapat gyúrja és tölti a kolbászba valót.
Kecskemét büszke város – tartják a környékbeliek. De az is biztos: a település világhírű művészeti intézménynek, egyedülálló gyűjteményeknek, rangos fesztiváloknak ad otthont, amelyek megismerésére egyszeri látogatás nem is elegendő.
A „Napút festőjének” tiszteletére a lemenő nap színére festették a szegedi Móra Ferenc Múzeum kiállítótereit, ahol október közepétől egyedülálló Csontváry-kiállítás vendégeskedik. A tárlat biztosítási értéke eléri a négymilliárd forintot, a biztonsági és műtárgyvédelmi elvárásoknak megfelelően még a kiállítótér ablakait is befalazták.
Új és felújított medencék, napfényes, tágas terek, egyedi szaunavilág, különleges wellnessélmények és korszerű gyógyászati kezelések fogadják a vendégeket Tiszakécskén, a Tisza-parti termálfürdőben.
Az orosházi pékek ismerik a jó kenyér titkát, kemencéikből napjainkban is ropogós héjú, foszlós belű veknik kerülnek a családok asztalára. Nem meglepő hát, hogy a város egyik legjelentősebb eseménye az Európai kenyérünnep, amely az idén nyolcadik alkalommal várja a vendégeket.
A kiskunmajsai Jonathermál gyógy- és élményfürdőben augusztus 5. és 7. között a gyógyvíz és a hűsítő hullámok mellé remek programok is járnak.
Szegeden a nyár a vizes élmények jegyében (is) telik. Hívogatnak a fürdők hűs medencéi, szédítő csúzsdái, a szőke Tisza homokos strandjai. Augusztus közepén pedig a Maty-ér lelátóin a helyünk, hogy együtt szurkoljunk a magyar kajakosok és kenusok sikereiért.
A Gyulai Várszínház idei, 48. évada a hetes szám bűvöletében telik. Július 7-től 17-ig ismét „Vilmos” lesz a házigazda, azaz a Shakespeare Fesztivál várja a színházbarátokat. Hetedhét országból hét színházi előadás érkezik, a ráadás pedig a londoni Globe zenészeinek koncertje.
A szőke Tisza minden év júniusában világraszóló csodával örvendezteti meg a természetszerető embereket.
Szegeden a nyár elképzelhetetlen a szabadtéri játékok nélkül.
A híres rendezvénysorozat idei, jubileumi évada kivételes kulturális élményeket ígér, emellett azonban számos más fesztivál és páratlan fürdőkínálat is gondoskodik arról, hogy Szegeden élmény legyen a nyaralás.
A magyar libamáj világhírű, a jó hírnevet azonban meg kell őrizni. Orosházán, a libamáj „fellegvárában” ezért rendezik meg évről évre a Libamájfesztivált. Június 3–5. között a háromnapos ingyenes rendezvényen a gasztroturisták idén újdonságként libahúsból készült ételkülönlegességeket is kóstolhatnak, a családokat a libaolimpia vetélkedői, a bulizni vágyókat pedig esti koncertek várják.
Megnyílt Gyulai Pálinkamanufaktúra kóstolóháza a pálinkaüzem szomszédságában.
Thabo és Luke, a két Rotschild- és Nuru a recés zsiráf április elején birtokba vehette új otthonát, a Zsiráf-házat a Szegedi Vadasparkban.
Szeged új arculattal, megújult gyógyfürdő- és wellnesskínálattal, kulturális csemegékkel várja a vendégeket egész évben. Májusban a Szegedi Borfesztivál és a híres Hídi vásár varázsol hangulatos, pezsgő forgatagot a Tisza-parti városba.
Új fesztivállal csalogatja a turistákat a népszerű Békés megyei üdülőváros: február 25-én és 26-án a Téltoló farsang kínál változatos programokat és remek kikapcsolódást.
Az advent az elcsendesedés és az ünnepi készülődés ideje. A pompás díszekbe öltöztetett utcák és terek, a karácsonyi vásárok hangulata, a forralt bor és a tea zamata, a vallásos és világi programok sorozata segít ráhangolódni a meghitt karácsonyra és a bolondos szilveszterre.
December 10-én különleges művészeti vásár kezdődik Pécs főterén, a Nádor Galériában és a Nádor Art Shopban. „Ajándékozz helyi értéket” – e címmel mutatkoznak be és árusítják alkotásaikat a régió képző- és iparművészei, valamint népművészei és népi iparművészei.
Az ősz meghozza a vonuló madarak tömegeit, vadludak, récék, parti madarak lepik el a sekély vizeket.