Nem árt minél korábban megszervezni az év utolsó nagy buliját! Gondoljuk ki időben, hogyan használjuk ki az ünnepek közti szabadidőt, a felgyülemlett energiákat és szabadságokat.
A nappalok rövidülnek, az időjárás egyre zordabb, itt az ideje egy kis pihenőnek! A novemberi levertség egyik leghatásosabb ellenszere egy kellemes hétvége a termálvizekben is bővelkedő Tisza-tónál, ahol minden adott a romantikus vagy éppen az élménygazdag családi kiruccanáshoz!
A Tisza-tónál ősszel is barátságos, családias környezettel várja a vendégeket. A nyári színes kavalkádot, a fürdőzők vidám zsivaját a színpompás őszi ruhát öltő táj és a kristálytiszta levegő harmóniája váltja fel. Ekkor jön csak el igazán a kikapcsolósát kereső természetbarát turisták, a madarászok és a horgászok ideje!
A Tisza-tó az elmúlt néhány évben a természetfotósok egyik kedvenc hazai terepévé vált. Az amatőr és profi fotográfusok olyan kivételes csodákat, gyakran hosszú órákon, sőt napokon át várt pillanatokat kaphatnak lencsevégre, amellyel nemcsak örömélményeket szereznek és kivívják „kollágáik” elismerését, hanem fotóiknak köszönhetően a nagyközönség is megismerheti a Tisza-tavi természet szépségeit.
Egyre több bringás kerekedik fel, hogy drótszamara hátáról megcsodálja e vadregényes vidéket. Nem véletlenül… Magyarország második legnagyobb tava ugyanis 2007 óta körbekerékpározható.
Magyarország egyik leggazdagabb és legváltozatosabb ragadozóhalas horgászvize a Tisza-tó, melyen a „főszezon” szeptemberben kezdődik.
A Tisza-tó-átúszóverseny augusztus 7-én remek alkalom a bemelegítésre. A két kilométeres táv teljesítése után minden versenyző frissítőt és pólót kap ajándékba. A győztesek medállal és kupával, no meg egy gyenge izomlázzal lesznek gazdagabbak.
Tiszaújvárosban a triatlon-világkupán és a kiskörei Triatlon Fesztiválon profik és amatőr sportolók kelnek versenyre. A számos izgalmas kísérőrendezvény megtekintése mellett nagyszerű gyalogos, kerékpáros és csónakos kirándulásokat is tehetünk a környéken.
A Tisza-tó abádszalóki öble az idén nyáron is a motoros vízisportok paradicsoma. Természetes tavon Európában egyedül itt lehet a vizen száguldozni, 14 négyzetkilométernyi pálya áll a jet-skizők, vízisizők rendelkezésére. A strandolni vágyók is megtalálják a kedvükre való partot.
A Tisza-tó neve mára már eggyé vált az ökoturizmussal. A tó változatos vízmélysége és életterei, a szigetek és a csatornák, a holtágak és a mocsarak, a nyílt vizek és az ártéri erdők természeti értékek és szépségek sokaságával várják a természetbarátokat, amatőr és profi ornitológusokat és fotósokat. A vízi világ megismerésében ökoturisztikai létesítmények és túravezetőik is segítenk.
Minden év júniusában a szőke folyó világraszóló csodával örvendezteti meg a Tisza-parti embereket és a természetbarátokat. Nyár elején, amikor a világ legnagyobb kérészeinek lárvái optimálisnak találják a feltételeket, három évig tartó növekedés és készülődés után a felszínre jönnek, hogy eleget tegyenek a természet törvényének, és párt keressenek maguknak.
A nyári alkony a Tisza partján önmagában is nagyszerű program, de ha ehhez még olyan legendás formációk társulnak, mint a Motörhead vagy a Tátrai Band, akkor már szinte tökéletes a pillanat. Alanyi jogon járó tokaji aszúról nem gondoskodtak a szervezők, zenei csemegékről viszont annál inkább!
A Tisza-tó ma már nemcsak a pecások, a vízi túrázók, az amatőr és profi madarászok kedvelt úti célja. Egyre több bringás kerekedik fel, hogy drótszamara hátáról megcsodálja e vadregényes vidéket. Nem véletlenül…
Március 12–14. között ismét megrendezik a nagyszabású Tiszator Böllérfesztivált az abádszalóki Füzes kempingben. A sok ezer embert megmozgató esemény látogatói természetesen meg is kóstolhatják a készülő finomságokat, sőt szavazhatnak is a kedvenc csapatra. Lássuk tehát, mi minden is történik e három nap alatt!
A téli Tisza-tó számos csodát tartogat. A kalandos jégtúra, a korcsolyázás, a szánkózás vagy a lékhalászat után bizony jólesik egy tál forró halászlé, az ízletes ebéd vagy vacsora.
Ha valaki nem (csak) a forralt bortól szeretne felmelegedni, akkor jó tudnia, hogy a Tisza-tavat gyógyító termálvízgyűrű övezi, amelyre hangulatos fürdők, szállodák épültek.
Természetesen nem feltétlen ebben a sorrendben, de jó, ha csak az utolsó kettőt cserélgetjük, és spiccesen nem megyünk a jégre. Mindenesetre, ha kemény a tél, s előttünk ott a befagyott Tisza-tó, ne hagyjuk ki a jégtúrát sem! Persze csak vezetővel…