Látogatás vadvízországban – ItthonOtthonVan.hu

ItthonOtthonVan.hu

Ma 2016. augusztus 11., csütörtök, Zsuzsanna napja van.

Rovatok

Régiók

Látogatás vadvízországban

Az október a daruvonulás és a csukaszezon hónapja a Tisza-tónál

Megjelent: Itthon Otthon Van, 2010. szeptember

A Tisza-tónál ősszel is barátságos, családias környezettel várja a vendégeket. A nyári színes kavalkádot, a fürdőzők vidám zsivaját a színpompás őszi ruhát öltő táj és a kristálytiszta levegő harmóniája váltja fel. Ekkor jön csak el igazán a kikapcsolósát kereső természetbarát turisták, a madarászok és a horgászok ideje!


A

Tisza-tó neve mára már eggyé vált az ökoturizmussal. A szigetek és a csatornák, a holtágak, a nyílt vizek és az ártéri erdők természeti értékek és szépségek sokaságával várják a természetbarátokat, amatőr és profi ornitológusokat. A vízi világ megismerésé-

ben ökoturisztikai létesítmények és túravezetőik segítenek.

A tározó kialakítása után (1978) rohamosan emelkedett a területet felkereső vonuló madarak száma. A Tisza-

tavi Madárrezervátum – a Hortobágyi Nemzeti Park részeként – ma már a világörökség része, a területen eddig több mint kétszáz madárfajt figyeltek meg. Októberben a hínárnövényzet lesüllyed az aljzatra, s a hónap második felében megkezdődik a vízszint csökkentése. Folyamatosan érkeznek az északi vendégek, köztük számos ritka faj egyedei. Leglátványosabb a darvak hajnali és alkonyati ki- és behúzása.

A Tisza-tó Magyarország egyik leggazdagabb és legváltozatosabb ragadozóhalas horgászvize, az országos átlagot jóval meghaladó fogási lehetőséggel. Októberben megkezdődik a csukaszezon. Ha tiszta a víz, a Tisza kövezésein és akadóin jól fogható a süllő is.

A hónap végén általában megkezdődik a tározó téli – alacsonyabb – vízszintjének a beállítása.

Az elfogyó víz a halakat a mélyebb részek felé tereli, a csukák a régi holtágak medrében verődnek össze, a süllők és a pontyok jelentős része kivonul a Tiszára.

A tározóban jelenleg 65 halfaj él. Akárcsak a legtöbb magyarországi vízben, itt is a ponty a leggyakoribb, megelőzve a süllőt és a csukát, majd a harcsa következik. A vadregényes szigetek és csatornák között tett csónaktúrák már önmagukban is élményt nyújtanak.

További információ:

www.tiszatoinfo.hu

 

Programajánlat

Október 23–24-én a III. Tisza-tavi Madarász és Természetfotós Fesztiválon ismét lehetőség nyílik „Az év Tisza-tavi természetfotósa” díj elnyerésére. Nemcsak a profi ornitológusok számára nyílik ki a tér, hanem a madarakkal még éppen csak ismerkedő, vagy „egyszerűen” a szép őszi hangulatot kereső vendégek is különleges élményekhez juthatnak. A pályázati kiírás és a nevezési lap letölthető a

www.turakozpont.hu oldalról.

Szálláskereső
Keresés

Régió

Akció típusa

Hirdetés

© 2004–2016 Feszt-House Kft. | Médiaajánlat | Impresszum