2022. augusztus elsején lépnek hatályba a nemzetközi elemet tartalmazó bontóperek új európai rendelkezései, amelyek segítenek eldönteni a gyermekelhelyezés, a szülői felügyelet és a kapcsolattartás jogával kapcsolatos kérdéseket a vegyes házasságban élők jogvitái esetében. Dr. Havas-Sághy Gábor ügyvéd arról beszélt, az új rendeletben tisztázzák, hogy melyik ország bíróságának milyen ország joga szerint kell eljárnia egy külföldi elemmel bíró ügyben. Az infokommunikációs szakjogász közölte, a jogi huzavona elkerülhető, ha a párok már házasságkötés előtt megállapodnak akár a rájuk vonatkozó jogszabályokban, és hogy hogyan rendezzék az esetleges vitás helyzeteket.
Az elmúlt években nem történt változás a személyijövedelemadó-bevallással kapcsolatosan, de hamarosan megint esedékes lesz, ezért érdemes feleleveníteni az ide vonatkozó határidőket és jogszabályokat. Az adóhatóság a korábbi évekhez hasonlóan 2021-ben is elkészíti 2020. évi adóbevallási tervezetet minden magánszemély részére, ami március 15-től elérhető az eSZJA oldalon.
Az állam a rászoruló idős szülőkről való gondoskodást a leszármazottak (vér szerinti és nevelt, nagykorú gyerekek, unokák stb.) felelősségévé tette. Szabályozta a kötelezettségeket és azok be nem tartásának következményeit is. A törvényi szigorítás szerint a szülői gondoskodást elmulasztó leszármazottak be is perelhetők, függetlenül attól, hogy milyen az egyéni helyzetük és anyagi lehetőségük.